Új mindenes gyűjtemény 9. 1990 – Társadalomtudományi értekezések

Körkép - A tudomány szerepe a csehszlovákiai magyar szellemi életben

184 KÖRKÉP kissé elhamarkodott kérdésfeltevés, mert nyilvánvalóan szűkebb hazájában ki-ki tud olyan emberekről, akik a csehszlovákiai tudomány jelentős területén dolgoznak, sőt már kimagasló eredményeket is a magukénak tudhatnak. Szinte közhelyszámba megy az a gyakori megállapítás, hogy a hazai magyar nemzetiségi művelődés zömében humán orientációjú. Jómagam is e területen dolgoztam eddigi életem során, természetes tehát, hogy az itt tevékenykedőkre figyeltem jobban. Két nevet emelek ki az itteniek sorából annak bizonyítékául, hogy milyen magaslatokat, határon túl is megbecsülést, elismerést érhet el a tudományos kutatómunka, ha valaki szívós kitartással, a teljes igazság feltárásának szándékával, igazi hozzáértéssel egész életét szenteli e munkának: Püspöki Nagy Péter történészre és Turczel Lajos irodalomtörténészre gondolok. Egyikőjük sem állt meg az ismeretterjesztés, kutatott tárgyuk népszerűsítésének szintjén, hanem alapos körültekintéssel a kérdések mélyére hatolva adatok, tények tömkelegével érvelnek, hitelt érdemlően bizonyítanak, és ami a leglényegesebb: igazukat akkor is megvallják, ha tudják, hogy évtizedes tanokkal is szegülnek szembe. Megítélésem szerint valahol itt van a szféra, amelyet tudománynak kell neveznünk. Szerencsénkre mindketten magyarul publikálnak, s így munkájuk közzététele után nyomban velünk is megosztják kutatásuk eredményét. Hirtelenjében nehezen tudnám megválaszolni azt a kérdést, hogy kik képviselik a kisebbségi tudományt a természettudományban, vagy például az ipari kutatómunkában, esetleg a közgazdasági kutatásokban. Azt viszont biztonsággal állíthatjuk, hogy igenis jelen vannak nemzetiségi kutatóink a fölsorolt szakágazatokban. Tájanként mindannyian ismerünk olyan nemzetiségi kutatókat, akik sikeresen működnek a fölsorolt tudományágak kutatóműhelyeiben. Hogy mindjárt hazai, keleti példát említsek: egykori tanítványom a csehszlovákiai atomkutatásban dolgozik, egy másik a hazai számítógépek fejlesztésében, jó néhányan egyetemi tanszékeken. S most tételezzük fel, hogy eredményüket valamelyik cseh vagy szlovák folyóiratban, esetleg könyvben publikálják, akkor vajon ki figyel oda, ki tartja közülünk őket számon? Gyér számú magyar lapjaink valamelyikében megrajzolják olykor-olykor egyikük-másikuk portréját, ám ezek igen gyorsan elhalványulnak, elenyésznek a milliónyi egyéb információ áradatában. Semmiféle olyan szándék nem jelentkezett az utóbbi évtizedekben, amely összegezést készített volna róluk. De hát mit sopánkodjak emiatt, hiszen még a legsürgetőbb teendőt sem végeztük el: nem alkottuk meg a csehszlovákiai magyar irodalom szintézisét sem. Beszélhetünk-e tehát csehszlovákiai magyar kisebbségi tudományról? Az eddigiekből talán nyilvánvalóvá vált, hogy a valóságban létezik, jelen van a hazai tudományban, ám az eddig meg nem valósult összegezés, az eredmények felmutatásának hiányában alig tudunk róla valamit. Magától értetődően a csehszlovákiai tudomány szerves része, azonban jelenlegi formájában a mi számunkra nem sokat jelent: arc nélküli, jelleg nélküli. Nem is kellene ezen fennakadni, ha úgy közelítenők meg a kérdést, mint ötszáz éve Rotterdami Erazmus és tudós követői, akik a nemzeti kötöttségeken felülemelkedve a tudomány egyetemes világának a megteremtésén fáradoztak; fejtegetéseikhez, dialógusukhoz segítségül híva az akkor mindenek által respektált latint. így nekünk sem lehetne semmiféle aggályunk, hiszen Erazmusék szótárából még hiányzott a nemzeti karakter gőgje, amely újabb kori történelmünkben oly sokszor vált a politika sanda eszközévé. Ha 400-500 éve tétetett is hangsúly a nemzeti jellegre, az csupán a művelődésben elmaradottak megsegítése érdekében történt, amint azt éppen erdélyi tudósaink élete példázza, a Misztótfalusié, Apáczai Csere Jánosé és rajtuk kívül mindnyájunk tanítójáé, Comeniusé, akik fényes világi pályát hagytak cserben azért, hogy népüket kiemeljék a „műveletlenség mocskából". Mi azonban évtizedek óta defenzív nemzeti létben vagyunk; érthető tehát, ha ösztönösen és tudatosan újból és újból keressük az érveket jelenlétünk igazolására. Természetesen a tudományban