Új mindenes gyűjtemény 9. 1990 – Társadalomtudományi értekezések

Czagány Zsuzsa: De modis musicae (A magyarországi zeneelméleti irodalom legkorábbi töredékes emléke)

A MAGYARORSZÁGI ZENEELMÉLETI IRODALOM 13 nyilvánvalóan elvesztette egykori jelentőségét és funkcióját, s hosszabb ideje hányódott a lőcsei könyvkötő műhelyében, míg kiszabott helyére, a kódex burkolatába nem került. Keletkezésének „post quem" (legkorábbi lehetséges) időpontját ugyan közvetlen adatok hiányában nem sikerült megállapítanunk, de a kézírás jellege, valamint a forráskutatás eredményei a XV. század 70-es éveinek elejét sugallják. Ez a behatárolás elfogadhatónak látszik az „ante quem"-dátum szempontjából is; nem valószínű, hogy a két időpont túl messze essék egymástól. A töredék tartalma és szűkebb provenienciája „De módis musicae" — fejezet a zenei modusokról (hangközökről, intervallumokról) —, ezt a címet viselhette töredékünk, mielőtt kiszakították volna eredeti helyéről, egy minden bizonnyal teljes korabeli zeneelméleti anyagot felölelő traktátusból. Nézzük hát, miképpen illeszkedett be a hangközelmélet a XV. század végi zenei gondolkodásba, hogyan viszonyult a kortárs traktátusok többi fejezetéhez, s milyen szerepet töltött be tágabb értelemben a muzsika a középkori „artes" rendszerében. „Sine musica nulla disciplina potest esse perfecta" — zene nélkül minden tudomány, ismeret tökéletlen — vallja a VII. században a tudós Sevillai Isidorus,

8 s tétele az egész középkor folyamán az egyetemes művelődés kiindulópontja, vezérfonala marad. Az „ars musica" gyakorlati és elméleti tudása elengedhetetlen tartozéka a literátusképzésnek, és szorosan kapcsolódik a hagyományos klerikus, illetve új humanista deákműveltséghez.

9 A kezdő kisiskolás, „parvulus puer" első tankönyve a zsoltároskönyv, ebből tanul olvasni, majd írni, így ismerkedik a gregorián ének alapszabályaival. Először a leggyakoribb zsoltártónusokat, egyszerű himnuszokat és antifonákat tanulja, majd a mise-proprium bonyolultabb, melizmatikus dallamait.

1

0 Alighogy túljut az első fáradságos lépéseken, a „cantor" és a „succentor" vezetésével belép a helyi templom kórusába, részt vesz a napi istentiszteleteken, bekapcsolódik az egyház mindennapos liturgikus gyakorlatába, szerepel a karácsonyi és húsvéti passiójátékokon, királyt köszöntő rekordációkon és temetéseken.

11 A schola és chorus intézményét közös érdek fűzi egybe: a napi mise- és zsolozsmaéneklés tökéletesítése, művészi szintre emelése. Ez a középkori zeneoktatás legfőbb feladata, ezt követi a XIV. század polgáriasodó, gyakorlati szellemű városi iskolája is.

1

2 A „lectura" és „cantura" kettős pillérén áll tehát a középkori iskolázás első foka, s vezet a magasabb tudományok, a grammatica és musica elsajátításához. Míg a kezdő 6 — 8 éves kisiskolás elsősorban énekelni tanul, s az ezzel kapcsolatos gyakorlati ismereteket szívja magába, az idősebb „scholaris" az éneklés mellett már az ars musica elméletét tanulmányozza. Ez az ars musica azonban távolról sem hasonlít a quadrivium gyakorlattól elszakadt spekulatív zenefilozófiájához. Közérthető, kézzelfogható ismereteket továbbít, a „primitivae scientiae" — a grammatica s a belőle fejlődő „dictamen" (a levélfogalmazás tudománya) és „computus" (elemi csillagászat, naptárszámítás) — hármas rendszeréhez kapcsolódik.

1

3 A zene gyakorlati-elméleti osztódásának megfelelően a zeneelméleti irodalom is kettős irányban halad: az enciklopédikus teljességre törekedő összefoglaló, hatalmas „summá"-k felé (ilyen pl. a XIV. századi Jacobus Leodiensis Speculum musicae c. műve), illetve a tömör, lényegre szorítkozó, többnyire didaktikus célzattal készült kompendiumok irányába.

1

4 A két irányzat természetesen nem él egymástól elszigetelten, az ismeretek bővülésével, az antik zeneelméleti örökség humanista újraértelmezésével a későbbi traktátusirodalomban egybefonódik. Egy átlagos „Tractatus de musica plana" (az egyszólamú gregorián ének elméletét tárgyaló fejtegetés), illetve „Tractatus de musica plana et mensurabilis" (az egy- és többszólamú zene