Új mindenes gyűjtemény 9. 1990 – Társadalomtudományi értekezések
Gyurgyík László: Ingázás Szlovákiában- adalékok egy társadalmi-gazdasági jelenség megközelítéséhez
146 GYURGYÍK LÁSZLÓ a nagyobb, 1000—2000 lakosú községek mutatták ki. Ezen csúcspont után a községek lakosai számának növekedésével az eljárás százalékaránya csökken, és az alsó határértéket a legnagyobb lélekszámú városokban éri el. Ettől eltérő képet mutatnak az 1980-as népszámlálás adatai. A legkisebb lélekszámú községekből a legnagyobb az eljárók aránya, és a községek lakosai számának növekedésével az eljárók százalékaránya csökken. Az 500-tól kisebb lélekszámú községek lakosainak több mint a 3/4-e, az 500—1000 lakosú községek több mint a 2/3-a, és az 5000 — 10 000 lakosú városok 1/3-a jár el dolgozni más településekre. Másként kifejezve, a 60-as évek kisközségei több munkalehetőséggel rendelkeztek, mint 1980-ban. Ennek okai ismertek. Ide tartozik a szövetkezetek összevonása, a kisiskolák megszüntetése, de a helyi nemzeti bizottságok összevonása, illetve megszüntetése is, amennyiben az érintett település megszűnt közigazgatásilag önálló községként létezni, és egy másik község társközösségévé degradálódott. Az 1980-as adatok egy másik, nem kevésbé figyelemreméltó változásra hívják fel a figyelmet. Megnőtt a városokból eljárók aránya. Szlovákiában 1970 és 1980 között a városokból eljárók aránya 15,6 %-ról 21,2 %-ra növekedett. Ez a változás mindenesetre arra utal, hogy az ingázás fő iránya — a faluból városba történő ingázás — mellett, kezd erősödni az ellentétes irányú ingázás is. De ez a jelenség csak a falvak egy kisebb részét érinti, és diferenciálja a községeket a helyi központ jelleggel rendelkező községekre, és a többi nagyobb számú község számára nem marad más feladat, mint munkaerővel ellátni nemcsak a városokat, de az újonnan létrejött vidéki településközpontokat is. Ez előnytelenül érinti a községek további fejlődését, és a települések közötti eddigi különbségek még kirívóbbakká válnak. Az ingázók típusai Az ingázók különböző típusait, rétegeit, melyeket a legkülönbözőbb foglalkozási struktúra, munkafeltételek, életmód jellemez, lényegében egy meghatározó jegy fűz össze, a munkahely és a lakóhely térbeli kettéválasztottsága. Az ingázók különböző típusait különböztethetjük meg. Legnagyobb csoportjukat a bejárók (lakóhely szempontjából eljárók) alkotják. Csehországban az ingázók 86,7 %-a, Szlovákiában 83,8 %-a bejáró, azaz naponta jár be munkahelyére — napi ingázó. Az ingázás legszembetűnőbb jegye az utazás távolsága. E távolság maximális nagyságát nem lehet egyértelműen meghatározni, mivel az utazás több tényező függvénye: egyebek között az utazás biztonsága, a késések gyakorisága, több közlekedési eszköz igénybevétele esetén a csatlakozások rugalmassága stb. Az utazás távolságánál egyértelműbb jegy az utazás időtartama. Empirikus felmérések arról tanúskodnak, hogy a munkába utazás időtartama jóval nagyobb az ingázóknál, mint a lakóhelyükön dolgozóknál. Az ingázással foglalkozó kutatók jelentős része 40-45 percben határozza meg azt az időt, amely a munkába utazás időtartamának felső határaként még elfogadható. Az 1970-es adatok szerint (az 1980-as népszámlálás ingázásra vonatkozó adatai között nincsenek adatok az ingázás időtartamát illetően) az összes ingázónak közel a fele tartozott ebbe a kategóriába. Amennyiben a távolsági ingázókat (akik az ingázók azon csoportját alkotják, akik hetente, kéthetente stb. utaznak általában nagyobb távolságra levő munkahelyükre) az ingázók összlétszámából levonjuk, a naponta eljáróknak egy jelentős hányadánál a munkába jutásra fordított időtartam még mindig jóval nagyobb, mint az elfogadható 40-45 perces utazási idő. A nők ingázásra fordított átlagos időtartama kisebb, mint a férfiaké, de a napi ingázók esetében számottevő különbség nem mutatható ki.
