Új mindenes gyűjtemény 8. 1989 – Társadalomtudományi értekezések

Körkép - Sokolová Gabriela: Soudobé tendence vývoje národností v ČSSR

228 KÖRKÉP képviselet elve (amely a gyakorlatban már korábban is a jelenlegihez hasonlóan érvényesült), új intézmények, testületek jöttek létre (a két kormány s a két nemzeti tanács mellett). A részletes törvényi szabályozás elmaradt, s ez különbség a polgári köztársasághoz képest, amely — mint olvashatjuk — „a nyelvi és kulturális problémákra szűkítette" a nemzetiségi kérdést, s megalkotta a nyelvi, az oktatási, a parlamenti ügyrendi stb. törvényt, de megtagadta az alkotmányos egyenjogúsítást. E részben kiigazításra szorul az a jegyzet (33. old.), miszerint a (mai) nemzetiségi kulturális szövetségek kivételt képeznek társadalmi szervezeteink sorában, mert „nemzeti elven épülnek". A valóságban pl. a Csemadoknak minden csehszlovák állampolgár a tagja lehet, ebben tehát nem különbözik; a maga sajátos tevékenységi területe és célja pedig ugyancsak megvan minden tömegszervezetnek. Ami a nemzetiségek létszámának áttekintését illeti, Gyönyör Józsefhez hasonlóan (lásd: A hűség nyelve

2. Bratislava 1987, 40. old. 9. jegyzet) Sokolová és társai is fölfigyelnek a legutóbbi, 1980-as népszámlálás és az előrejelzések (a természetes szaporulatból következő) számadatai közti eltérésre, ami abban nyilvánult meg, hogy a legtöbb vegyes lakosságú járásban csökkent a nemzetiségek lélekszáma és részaránya. Az okot vagy annak egyik összetevőjét a következőkben jelölik meg a szerzők: „...a (lengyel, magyar, ukrán — B. K.) populáció gyermek életkorú csoportjának fogyása felülmúlja az élve született gyermekek számának növekedését. A legtöbb esetben arról van szó, hogy a vegyes nemzetiségű családokban a cseh vagy a szlovák etnikum javára változik meg a gyermekek nemzetisége. (...) Úgy tetszik, hogy ez (ti. a vegyes házasságok — B. K.) a fő forrása a nemzetiségek látszámbeli fogyásának, amely befolyásolja ezen etnikumok korösszetételét és egész reprodukálódási folyamatát" (59. old.). A szociális és a demográfiai rétegeződés, a foglalkozás, az életkor és az iskolázottság szerinti megoszlás adatait ugyancsak Gyönyör József elemezte magyar részről (lásd: Új Mindenes Gyűjtemény 6. Bratislava 1987,119—165. old.). Az ő és a Sokolová-féle munkaközösség részletes adatolásához, táblázataihoz csak azt tenném hozzá, amire az utóbbi egyik lábjegyzete ébresztett rá (24. old.): hogy pl. a szlovákiai magyarság sokat emlegetett alacsony arányszámát az iparban, kereskedelemben stb. történelmileg kellene szemügyre venni, hiszen az változott — az említett jegyzet tanúsága szerint pl. 1930-ban megfelelt a szlovákiai átlagnak... Nem újdonság az, ami ebből a monográfiából is világosan kiderül: hogy a szlovákiai magyarságnak egyik leggyengébb pontja a kedvezőtlen műveltségi szerkezet, azaz a szakképzett, s különösen a felsőfokú végzettségű réteg elégtelen létszáma és arányszáma. A tények, az adatok sokasága újból és újból elgondolkodásra készteti az olvasót. Itt kell beiktatnom egy módszertani megjegyzést. A táblázatokban, összesítésekben a szerzők azokat a járásokat veszik magyarok, lengyelek stb. lakta közigazgatási egységnek, amelyekben arányszámuk legalább 5 % (lásd pl. 37., 172. old.). Ez torzításhoz vezet, hiszen mint a kötetből is kideríthető, Pozsony főváros magyar nemzetiségű lakosainak száma pl. viszonylagosan csak 4,9 %, abszolút értékben viszont felülmúlja a — magyarok lakta területnek számító — Pozsony-vidéki, a Kassa-vidéki és a Nyitrai járás magyar lakosságának számát, s kevés híján eléri a Rozsnyói és a Losonci járásét. Ez a következetlenség a szerzőknek is feltűnt (lásd 39. old. 15. jegyzet), de Pozsonyon kívül Kassára is vonatkozik. (Komárom után Pozsonyban él a legnagyobb létszámú szlovákiai magyar közösség; Kassa e sorrendben a hetedik.) Meg kellett volna említeni azt a körülményt is, amely szintén gyengíti a járásonként összesített adatok információs értékét, s amelyet Jan Šindelka is szóvá tett legutóbbi könyvében (lásd: Národnostní politika v ČSSR. Praha 1975): vagyis hogy az 1960-as közigazgatási átszervezés során tudatosan törekedtek a nemzetiségi többségű járások felszámolására. A legterjedelmesebb fejezet öt kérdéskörben (nyelvhasználat, kultúra, oktatás, közélet és