Új mindenes gyűjtemény 8. 1989 – Társadalomtudományi értekezések

Körkép - Dr. Oláh Andor: "Fűbe-fába az orvosság!"; "Újhold, új király!"; "Az idő a gazda mindenütt…"

218 KÖRKÉP Az ötödik „Kend meg a nyakam, a te kezed hasznos" című tanulmányban egy orosházi kenőasszony tudományát írja le. Összehasonlítja a mai népi gyógyászati anyagot a Pápai Páriz Ferenc Pax Corporis című munkájából vett példákkal, s megállapítja, hogy népi orvosló-gyógyító módszere a természetes gyógymódrendszernek felel meg; s itt hívja fel a figyelmet arra, hogy ennek a rendszernek a megismeréséhez nagy szükség van „a népi orvoslásra vonatkozó alapos és széles körű gyűjtésre". Hasonló problémákkal foglalkozik a kötet további fejezeteiben is. Az egyikben párhuzamot von hippokratészi hagyomány és a mai magyar népi orvoslás, a másodikban és a harmadikban pedig a Békés vármegyei pestis, kolera- és himlő járványok körülményeinek leírásával a XVI—XVII. századi orvostudomány és a magyar népi orvoslás között. A tanulmánykötet utolsó dolgozata a népi orvoslás gyógynövény gyógyszereivel foglalkozik, kiemelve a két legnépszerűbb házi orvosságot, a fokhagymát és a vöröshagymát. Az adattári anyag 84 adatközlőtől, 31 békésmegyei helységből származik. A népi orvoslás anyagának tulajdonságait mérlegelve, pontos munka eredményeként a következő felosztásban közli itt az adatokat: az első négy fejezetben sorra veszi a népi anatómiára és alaktanra, a népi élettanra és kórélettanra, a népi kóroktanra és a népi tünettanra vonatkozó adatokat. Az ötödik fejezetben az egyes betegségek és gyógyításuk található. A népi gyógyászat történetében meghatározó jelentőségű színvonalas kiadvány értékét emeli a zárórészben található gyógynövényjegyzék, a német nyelvű összefoglaló és a fényképfelvételek gazdag csoportja. A hasonló témával foglalkozó „Újhold, új király!" című kötetét a szerző így jellemzi: „Kultúrtörténeti és orvostörténeti jellegű munka, ugyanakkor, remélhetőleg, az etnográfia irodalmát is gazdagítja, mert igyekeztem tér- és időrelációkba, a múlt, a jelen és jövő koordinátáiba helyezni a magyar népi orvoslást, miközben nemcsak Békés megyei és szatmári gyűjtésemnek az anyagát használtam fel, hanem országos adatokat is, és a keleti örökség jelentőségét szintén bemutatom." A könyvben tárgyalt anyag három részre tagolódik. Az elsőben külön fejezetekbe csoportosítva megismerkedhetünk a magyar népi orvoslás kutatásának történetén kívül magának a népgyógyászatnak jellemvonásaival, fejlődésével és helyzetével a különböző társadalmi rendszerekben. Példák részletes elemzésével magyarázza mondanivalóját, melynek értelmében „a magyar nép kóroktani szemléletének változása az évezredek folyamán három rétegben valósult meg: I. A mai népi orvoslás legősibb rétege (honfoglalás előtti korszak), II. Újabb réteg (X—XVII. század), m. Új réteg (XVin-XX. század)." A könyv második része Élet-halál titkai címmel szintén három fejezetre tagolódik, amelyekben a népi gyógyítás jelenével foglalkozik. Keresi a népi bölcsesség anyagában a hosszú élet és a jó egészség titkait: ezek a rendszeres, mértékletes táplálkozás betartásában, a jó vér és a vérmozgás, a férfi nemi potenciájában és a nő termékenységében rejlenek. E téma keretén belül megismerteti az olvasót a hagyományos paraszti étrenddel is. A nép bölcs „tudósai", gyógyító emberei és az okos parasztember szerint a hosszú élet titka a mérsékletesség, a természetesség és a szellemiség. Ebben a részben tárgyalja még a magyar népi orvoslás kóroktanának problémáját is, részletesen foglalkozik a kórokozó tényezőkkel (lelki-szellemi és materiális-szomatikus tényezők), az egyes betegségekkel, azok gyógyításával, a népi gyógyszertannal, s ezen belül a gyógyító szerekkel és azok felhasználási módjaival. A kötet harmadik részében ír magáról a népi gyógyítóról, a „tudós emberről" és személyiségéről, személyiségének elfogadásáról az egyes történelmi korokban, idézve több kiemelkedő néprajzi szakember munkáját és hivatásos orvos véleményét, de példákat sorol fel a szépirodalomból is. Részletesen elemzi a népi gyógyítók tipikus képviselőit külön csoportokba sorolva, a helyretevőcsontrakókat, kenőasszonyokat, borbélyokat, mint népi gyógyítókat, népi bőrgyógyászokat,