Új mindenes gyűjtemény 8. 1989 – Társadalomtudományi értekezések

Lanstyák István: A Szenc környéki nyelvjárás független labiális ö-zésének néhány kérdése

158 LANSTYÁK ISTVÁN: A SZENC KÖRNYÉKI NYELVJÁRÁS szó tagjában (pl. hogy, szöm, tösz, zsöllér; embör, kesköny, öspörös), mind toldalékok előtt (pl. címöm, ebédötök, epröt, ikrök, kényös, lisztöz; értőm, kérőd, nízöget v. néző get, tipög), mind pedig toldalékokban (pl. évetök, fődekön, pékhö, kéccör, szerelöm; mönnyetök, nedvesködik,nedvesedik', szövetközei). Nem célom most, hogy a Szene környéki nyelvjárás labiális ö-zésének egyes eseteit részletesen ismertessem, ez ugyanis messze meghaladná jelen munkám kereteit. E dolgoztban csupán arra vállalkozhatok, hogy a labiális ö-zés fonológiájával, ill. fonetikájával kapcsolatban fölvessek néhány alapvető kérdést. Mielőtt azonban ezt megtehetném, föltétlenül szükséges, hogy pontosan meghatározzam, mit is értek labiális ö-zésen. A labiális ö-zés fogalmának meghatározásában a kérdéssel foglalkozó kutatók általában a köznyelv és más nyelvjárások e hangjaira szoktak hivatkozni

4, mivel „az ö-zés mindig és mindenütt az é ellen irányult"

5. Labiális ö-ző alakoknak azokat tekintik, amelyeknek a köznyelvben és más nyelvjárásokban e-ző alakok felelnek meg. — A labiális ö-zésnek ez a megközelítése azonban nem ad a jelenség vizsgálatához szilárd alapot. A köznyelv ún. e-zésére nem lehet építem, mivel az e fonéma megléte beszélt köznyelvünkben több mint kétséges

6, az Értelmező Szótár

7 e-ző alakjainak pedig gyakorlatilag nincs normatív erejük: a kiejtésben tekintélynek számító értelmiségiek zöme nem használja a zárt é hangot; akiknek a beszédében mégis megvan, azok használatát nem valamiféle köznyelvi normára alapozzák, hanem saját anyanyelvjárásukra, esetleg valamilyen vidéki (regionális) köznyelvre

8. A más nyelvjárások é'-zésére szintén nem lehet építeni, mivel különböző nyelvjárásainkban az e fonémát tartalmazó morfémák állománya köztudomásúan jelentős eltéréseket mutat. Jól tükrözi ezt az ÉrtSz. szóanyaga is, amelyben a vagylagos — azaz e-vel és e-vel egyaránt ejthetőnek föltüntetett — morfémák száma igen magas. — Mivel a különböző nyelvjárások é-zését — sajnos — igen kevéssé ismerjük, azt kell mondjuk, hogy akik a labiális ö-zést más nyelvjárások é'-zésének a segítségével határozzák meg, azok az ismeretlent ismeretlennel akarják megvilágítani

9, akik pedig az ún. köznyelvi é-zésre hivatkoznak az ö-zés meghatározásakor, azok az ismeretlent tulajdonképpen nem létező segítségével próbálják megfoghatóvá tenni. Ebből következően helyesebbnek látszik, ha az ö-zés vizsgálatát a köznyelvi e fonémára alapozzuk, s labiális ö-zésen az ö fonéma megterheltségi többletét értjük a köznyelvi e fonémához képest, tehát a labiális ö-zést — Imre Samuval megegyezően

1

0 — kny. e: nyj. ö megfelelésként fogjuk föl. Mivel az e-ző nyelvjárásokban egyöntetűen e hangot tartalmazó morfémák helyén elvétve ha találunk ö-ző nyelvjárásainkban ö hangot, az így felfogott ö-ző morfémák állománya alig tér el attól, 4 BALASSA JÓZSEF: A magyar nyelvjárások osztályozása és jellemzése. Bp. 1891. 124; HORGER A.: MNyjö; uő: MNyj. 65—6; DEME LÁSZLÓ: Nyelvatlaszunk funkciója és további problémái. Bp. 1956. 106; JAKAB LÁSZLÓ: Lencsés György „Ars medica"-jának Ö-zése. MNyj. 8. 38; NYIRKOS ISTVÁN: AZ abaúji nyelvjárás magánhangzórendszeréről. MNyj. 9. 81; IMRE S.: MMNyjR. 203; KÁLMÁN BÉLA: Nyelvjárásaink. Bp. 1977. 31. 5 LAZICZIUS GYULA: A magyar nyelvjárások. Bp. 1934. 25. 6 Vö. IMRE SAMU: A felsőőri nyelvjárás. NytudÉrt. 72. 1971. 33; uő: MMNyjR. 46. 7 A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRA. I—VII. Szerk. a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete. Bp. 1959-1962. 8 Vö. ELEKFI LÁSZLÓ: Köznyelvi é hangunk és az Értelmező Szótár. Nyr. 85. 160. 9 SZABÓ G.: SzempÉVizsg. 19. 1

0 IMRE S.: MMNyjR. 202-209.