Új mindenes gyűjtemény 8. 1989 – Társadalomtudományi értekezések

Liszka József: Az emberi erővel végzett teherhodrás eszközei és módjai a Páris-patak völgyében

146 LISZKA JÓZSEF: AZ EMBERI ERŐVEL VÉGZETT TEHERHORDÁS kot, amely az előbbinél valamivel nagyobb volt. A terménnyel megtöltött zsákokat kizárólag férfiak szállították, elsősorban vállon, rövidebb távolságokra, mégpedig úgy, hogy a benne lévő terhet nagyjából két részre osztva vették föl a vállukra. Ha gabonát szállítottak benne olyan helyre, ahol azt ki akarták mindjárt önteni, akkor még vállra vetés előtt megoldották a zsák száján a kötelet, és a kezükkel szorították addig a nyílást, amíg a helyszínre nem értek vele. Ott a vállukon hagyva a terhet, fokozatosan csorgatták ki a zsákból a gabonát (Köbölkút). A férfiak általában egyedül vitték a zsákot, ritkábban ketten, összekulcsolt kezeiken átfektetve (pl. Kürt). A zsákolófát sehol sem ismerik. Néha az is előfordult, hogy a már fentebb bemutatott trágyahordó saroglyára fektettek 2—3 zsákot és úgy szállította azt két férfi (Sárkány). Az emberi erővel végzett teherszállítás Páris-patak-völgyi eszközeit és módjait bemutatván, végezetül — a jobb áttekinthetőség kedvéért — táblázatba foglalva összegezzük a jelesebb cipekedési eszközök legfontosabb ismérveit, adatait. A bővebb leírások könnyebb visszakereshetősége végett a táblázat utolsó oszlopában szereplő számjegyek az érintett eszköztípus szövegbeli előfordulási helyeire utalnak. III Paládi-Kovács Attila már idézett munkájában a paraszti teherszállítás eszközeit két csoportra, a domináns és az alárendelt szerepet játszóakra osztotta. Közben arra is figyelmeztetett, hogy „a teherhordó eszközök együttesét természetesen nem foghatjuk fel változatlan, időtlenül állandó struktúrának. Sokkal inkább történetileg egymásra rétegezett eszközök állandó változásban lévő »organizmusainak« kell tekintenünk"

2

2. E szempontokat figyelembe véve megállapíthatjuk, hogy a kutatott terület falvaiban a vizsgált időhatárokon belül (a századfordulótól napjainkig) a háton történő cipekedés tekinthető domináns teherhordó eljárásnak. Ehhez több eszköztípus is járulhat, ám kétségtelen, hogy a vezető szerep a különféle, széles körben elterjedt batyuzó lepedőket illeti. Ezt néhány, ugyancsak a háton történő cipekedéshez kapcsolódó, archaikus és újabb keletű eszköz egészíti ki. Az előbbiek csoportjába tartozik a kötél, annak is a kukoricaháncsból font, már csak alkalmilag használt, régies változata. Ugyanezt a réteget képviseli a Kisújfaluról bemutatott edényhordó zsinór, amelynek párhuzamát a szepességi szlovák Zakarovcéről ismerjük.

2

3 Gunda Béla arról is tudósít bennünket, hogy „Erdélyben a faedényeket cipelik úgy is, hogy a peremüket gúzzsal körülcsavarják, s gúzsból csinálnak félkör alakú fület is". Ezt az eljárást ő is az edényhordó háló egyik lehetséges előképének tekinti.

2

4 Ez utóbbi eszköztípus századunk első felében (talán Kisújfalu kivételével) még vidékünkön is használatos volt. Gunda Béla megállapítását, miszerint ezt az eszközt a szlovákok a szomszédos magyar falvak népétől vették át,

2

5 igazolni látszik az a tény, hogy az általunk vizsgált szlovák falvak népe is magyar kifejezéssel (kantárka, kantáré) illeti őket. Egyébként a vizsgált területen a két etnikum teherhordó eszközei és módjai között lényeges eltéréseket nem figyelhetünk meg, legfeljebb annyit, hogy a szlovák lakosság archaikusabb jelenségeket is megőrzött napjainkig. Míg a kötőszalaggal ellátott vászonból készült batyuzó lepedőkről a magyar falvakban például csak visszaemlékezések alapján értesültünk (itt legfeljebb 2

2 PALÁDI-KOVÁCS A.: ParasztiTEszk. 521-522. 2

3 GUNDA B.: TranspŽakarovciach. 174—175. 2

4 GUNDA B.: NéprGyűjtőút. 129. 2

5 GUNDA B.: Ľudový transport v Gemeri. In: GEMER. Národopisné štúdie 3. 1978. 173.