Új mindenes gyűjtemény 8. 1989 – Társadalomtudományi értekezések

Liszka József: Az emberi erővel végzett teherhodrás eszközei és módjai a Páris-patak völgyében

KÖTÉL (POVRAZ) 135 kézikocsikat használnak erre a célra). A férfiak az erdőből néha egy-egy vastagabb faágat a vállukra véve cipeltek haza télvíz idején. A vizsgált terület valamennyi falujában elterjedt volt a könnyebb terhek, ill. szerszámok kisebb távolságokra való szállítása fél kézben, a test mellett lógatva. így vitték ki, elsősorban a nők, a határba a kapát, míg a férfiak — ha gyalog mentek — inkább a vállukra fektetve. A kötél, mint az egyik legegyszerűbb és legsokoldalúbb segédeszköz, a különböző gazdasági munkák végzése során, fontos szerepet kapott az emberi erővel végzett teherhordásban is. Egy-egy parasztgazdaságban több, különböző vastagságú és hosszúságú kötél volt található. Az asszonyok a leggyakrabban a háton történő rőzsehordáskor használtak egy vagy két kötelet. Ezeket a kb. 2,5—3 m hosszú köteleket vagy vásárokon szerezték be a kötélverőktől, istrángkészítőktől, vagy a férfiak házilag sodorták az alapul szolgáló durva vászonfonalat gajmóval, pergőgajmóval. A gajmózás általában a férfiak téli foglalkozásainak egyike szokott lenni ugyan, de Fürön azt tartották, hogy nagypéntek a gajmózás napja. Az így nyert durva vászonfonalból hármas vagy négyes fonással készítették el a megfelelő hosszúságú kötelet. A Kisnánáról Kürtre települt szlovákok szintén hármas fonással készítették a rőzsecipeléskor használatos kötelet (povraz), ám ők a három szál közül csak az egyik esetében alkalmaztak erős kenderfonalat. A másik kettőt öreg rongyokból szétvagdosott szalagok helyettesítették. Az ily módon készült kötél puhább, rugalmasabb volt, s a nagy megterhelés alatt nem nyomta annyira az asszonyok vállát. A rőzsehordó kötél végére általában hurkot kötöttek, de az is előfordult (Kisújfalu), hogy egy vaskarikát erősítettek rá. Az asszonyok általában ketten-hárman indultak az erdőbe rőzsét szedni. A már említett kötélen kívül egy fagajmót vagy vonyogót, esetleg csáklyát (Libád) is vittek magukkal, amivel a fákról a magasabban lévő vékony gallyakat is lehúzkodhatták (a Kürtre települt kisnánai szlovák asszonyok a fák magasabban lévő ágait általában úgy szerezték meg, hogy kötelüket átdobták rajta, majd mindkét végét erősen megrántva letörték azt. A vonyogót ő

k elsősorban a tüskés bokrok sűrűjében lévő száraz gallyak kihúzkodására használták). A rőzseszedő asszonyok általában persze tilosban jártak, s ha az erdész rajtakapta őket, akkor elvette a kötelüket (az is előfordult, hogy ezek után kukoricasústyából fontak kötelet a helyszínen, és azt használták — ha újfent lehetőség adódott rá — a rőzseköteg hátra erősítésére). Olykor azonban meg is egyeztek az erdésszel, s bizonyos munka fejében (pl. a fiatal fák közül kisarlózták a füvet), legálisan is szedhettek fát az erdőben. Az egybegyűjtött rőzsemennyiség hátra erősítését illetően néhány változatot különböztethetünk meg. Ezeket aszerint csoportosíthatjuk, hogy a cipekedés egy vagy két kötél, ill. kötél és két erős fahusáng, karó vagy kötél és batyuzó lepedő segítségével történt. A übádi és kisnánai asszonyok az összeszedett fát egy jó 2 méteres kötéllel erősítették a hátukra úgy, hogy a kötelet kétrét hajtva a földre fektették, majd erre keresztben ráhelyezték a rőzsekévét. Ezután elé guggoltak vagy ültek, és a kötél meghajtott részén átbújtatták a fejüket, majd a másik két végét a hónuk alatt előrevéve, a rőzsekévét a hátukhoz szorítva, az előbbi résszel a mellkas fölött egybekötötték. A libádi asszonyok a vállukhoz valamilyen öregebb rongydarabot vagy egy fűcsomót tettek, hogy az általuk használt lapos vagy gömbölyű kötél ne vágja annyira a vállukat. Amikor a terhet már a hátukhoz erősítették, segítettek egymást felhúzni, mert másként nem tudtak volna felállni a nagy súllyal. Hazafelé is teljesen előredőlve kellett menniök, hogy a nagy teher hátra ne rántsa őket. Útközben, ha meg akartak pihenni, akkor meredekebb partoldalaknak, mélyutak falának támaszkodva fújták ki magukat. Ezzel a módszerrel a übádi asszonyok még a hatvanas évek elején is hordtak fát az erdőből. A másik, Fürről és Sárkányról ismert változat szerint az asszonyok két kötél segítségével erősítették föl a hátukra a rőzsecsomót. Amikor a száraz ágakból összeszedtek egy kötegre valót, akkor azt az egyik kötéllel szorosan, kéveszerűen összekötötték, majd a másik kötéllel — amelynek