Új mindenes gyűjtemény 7. 1987 – „Kurtaszoknyás hatfalu˝

Adattár - Népmesék

Népmesék Mikor fosztottuk a tollat, a gyerekek mindég kínoztak, hogy meséljek! Dehát má megúntam én is a mesét is, mindent. Mondom, jól van, majd mesélek. De jól hallgassátok! Elkezdtem nekik, hogy: Vót eccer egy juhász. Annyi sok juha vót, hogy az égen nincs annyi csillag. De vót egy nagyon széles víz, azon meg egy olyan keskeny híd vót, csak egy szál deszka, és azon kellett vóna a birkáknak átmenni a túlsó felire. De hát nagyon sok vót a birka, ugyi, csak egyenként tudtak átmenni azon az egy deszkán, azon a széles vízen. Hát nagyon lassan mentek. Tudjátok mit, gyerekek? Majd tovább fogom mondani, ha átmennek azok a juhok azon a hídon. Akkor elhallgattam, ők is. Olyan csendbe vótak. Akkor: - Ilus néne, átértek má azok a juhok? - Á, nagyon sok vót a juh, még nem mentek át, még a fele se ért át! Majd ha átmennek, osztán má majd folytatom. Eccer csak má mindenki ment haza, jó éccakát köszöntünk. - Hát, Ilus néne, hol a mese vége? - Majd holnap folytatom! Azóta elmúlt s-ok év, és azt kérdezték tőlem nemrégen is: - Ilus néne, átmentek má a juhok? 2 Hát vót eccer egy cigány. Persze vót neki egy lova, kocsija, elment az erdőbe fájé. Hát, főment a fára, de nem fölötte vágta az ágat, hanem alatta. Akkor arra ment egy katona, azt mondja neki: - Te cigány, mi csinálsz! Hát nem jól vágod te azt a fát, le fogsz esnyi! - Á, dehogy esek! Alig ment el nyolc lépést a katona, lepuffant a cigány. Akkor szalad a katona után. - Katona uram! Ha aztat meg tudta mondanyi, hogy leesek a fáró, aztat is mondja meg, hogy meddig élek! - Hát meddig, cigány? Míg a lovad hármat fingik! Hát jól van, ugyi, megrakta jó fával a kocsiját. Olyan híd felé ment fő, olyan bukkanó vót - akkor a ló egyet fingott. Azt mondja: „No, jóistenkém, má csak kettő azs élet!" Megy tovább, akkor má fölért a dombra, akkor megén egyet fingott a ló. „No, édes Istenkém, má csak egy azs élet!" Hát vótak ottan pocsolyák, a víz mellett vót olyan békás, gyingyás patakmente. Harmadszor is fingott a ló. Hát mindegy - gondolta -, ő most má úgyis meghal, vége van neki. Belefeküdt abba az izébe, pocsoldába. „Jaj, Istenkém, má mindegy, meghaltam." A bikák meg ott kuruttyoltak, ugye, oszt a iszájába gyugdosták a lábaikot. „Sangyalka! Vedd ki kacsod, mer elharapom!" De előbb még azt mondta: „Ejha, ezsek azs angyalkák minő szépen 204