Új mindenes gyűjtemény 7. 1987 – „Kurtaszoknyás hatfalu˝
Adattár - A lakodalom költészete
Azért ne sajnálják egyenek belőle Aki sokat eszik, jól meghízik tőle. (1922) 2. Itt van a becsinált egy jókora tállal, Egyék jóízűen, ne csak ímmel-ámmal. Mert azt mondja erről egy pecsétes levél, Ki száz évig eszi, az sokáig elél. Ez szó mondásom Dicsértessék a Jézus Krisztus! (1921 előtt) Ételköszöntő: Pörkölt Eszes ember volt az, ki ezt föltalálta. Aki a pörköltet először csinálta, Finom az illata, zamatos az íze. Ha ránéz az ember, már örül a szíve. Piros arcú lányok, ne beszélgessetek, Ha ebből nem esztek, férjhez nem mehettek. Egyben tihozzátok is szóllok legények. Ki ebből nem eszik, nem kap feleséget. (1914 előtt) Ételköszöntő: Paprikás Mivelhogy nincs több ilyen ízes étek Erre a magyarnak vizet inni vétek. Itt a jó paprikás uraim vegyenek Széles jó étvággyal egyenek. (1922) Ételköszöntő: Káposzta Kápuszta a magyarnak híres eledele. Kenteket is megtisztelem vele. Szakácsné asszonyunk húst is rakott bele, Szeretném, ha annak enyém volna fele. Itt a jó káposzta, érdemes vendégek. Az asztalra teszem elfogyasztás végett. Tűznél volt, de azért nem forró, nem éget. Kívánok utána erőt, egészséget. Ez szó mondásom: Dicsértessék a Jézus Krisztus! (1914 előtt) Ételköszöntő: Kávé Messziről jövök most szultán udvarából Hozok onnen kávét üres csutorából. Jó ital a kávé mert az ember soha meghal tőle igyék hát mindenki belőle. (1922) 181