Új mindenes gyűjtemény 7. 1987 – „Kurtaszoknyás hatfalu˝

Tanulmányok - Liszka József: A kurtaszoknyás hatfalu mint néprajzi csoport és helye népi kultúránk rendszerében

Szeder Fábiánt követően jelent meg rövidesen szintén a Tudományos Gyűjtemény oldalain a felsőpribéli születésű Csaplovics János (1780-1847) terjedelmes, elvi-módszertani vitát is kiváltó munkája Magyarország etnográfiájáról (egyébként ő használja nálunk először az ethnographia kifejezést a népi kultúrával foglalkozó tudományág megnevezésére).

1

1 A szerző, aki a történeti etnográfia irányzatával szemben a statisztikai, tehát elsősorban a jelen állapotok leírására törekvő etnográfia képviselője volt, művében rövid, frappáns jellemzésekkel ismerteti a magyarokat és a velük együtt élő nemzetiségeket. Az előbbieken belül négy csoportot különít el, mégpedig a palócokat, a Duna mellékieket, a Tisza mellékieket és a székelyeket (megjegyzendő, hogy a korabeli Magyarország szlovák és német lakosságának viszont 40-10 csoportját tudja elkülöníteni, ezért - mintegy mentegetőzve meg is jegyzi: „Kétségkívül vágynák a Magyarok ... között is Hlyen vidéki nevezetek. Én mindazonáltal azokat még nem tudom.")

1

2 Nem sokkal Csaplovics értekezésének megjelenése után, 1825-ben Horvát István (akitől a palócok ismertetésére ösztönző felhívás is származott 1817-ben) már tizennégy magyar néprajzi csoportot sorol föl: székelyek, palócok, barkók, matyók, sárköziek, ormánságiak, rábaköziek, őrségiek, kunok, Nyitra-völgyiek, Balogvölgyiek, telegdiek, bodrogköziek és göcsejiek.

1

3 Ezt követően a táji tagolódás kérdését elvi-módszertani szempontból is előre vivő munka lényegében egy évszázadig nem született (megszaporodtak viszont a kisebb-nagyobb népcsoport- és tájleíró dolgozatok,

1

4 s az általuk fölhalmozódó adatbázissal a további teoretikus munkálatokhoz készítették elő a talajt). A magyar nép táji-történeti tagolódásának vizsgálatában a következő nagy előrelépést a fiatal Györffy István munkássága jelentette, aki néhány népcsoportot (pl. kunokat, jászokat, matyókat, palócokat stb.) történeti-néprajzi szemszögből elemző és bemutató tanulmánya közzététele után külön dolgozatban is foglalkozott a magyar nép csoportjaival.

1

5 Szemléletének új vonása - amint erre Kósa László rávilágít -, hogy „a néprajzi megismerés alapjául a településtörténetet és a tájföldrajzot, legfőképpen pedig a néptörténetet állitotta."

m Györffy munkássága nyomán felgyorsult a problémakör vizsgálata és az eredmények, vélemények közzététele. Viski Károly a magyar néprajz nagy szintéziséhez, A magyarság néprajzához dolgozott ki egy áttekintést (ebben lett először térképen is ábrázolva a táji-történeti tagolódás)

1

7, majd néhány év múlva, tovább finomítva tanulmányát, ismét közzétette.

1

8 Adatgyűjtő előmunkálatai során szembeütközött azzal a nehézséggel, hogy elődei, bár szorgos, eredménydús munkát végeztek, a népcsoportkutatás elvi-módszertani kérdéseit nem dolgozták ki, így kutatásaik is széthullok, hézagosak. „Csoportjaink tehát nem tudományos vizsgálatok eredményei, mert ilyen határkereső célú, számba vehető kutatások nem történtek" - hangsúlyozza tanulmánya elején, majd később a terminológiai bizonytalanságokra is rámutat.

1

9 Viskit követően rövidesen Ortutay Gyula foglalta össze a kérdést, annak művelődéstörténeti vonatkozásaira is rámutatva,

2

0 majd Gunda Béla az egyes csoportokat, tájegységeket - úttörő módon - néprajzi sajátosságaikkal is jellemezte.

2

1 A második világháború után, 1951-től Tálasi István egyetemi előadásain foglalkozott hosszú ideig (gyakorlatilag, vissza-visszatérő ciklusokban haláláig, hiszen még e sorok írójának is módjában állott őt hallgatni 197980-ban) a témával.

2

2 Tálasi véleménye szerint elsődleges fontosságú a vizsgálandó népességek története alakulásának nyomon követése. A kulturális 15