Új mindenes gyűjtemény 7. 1987 – „Kurtaszoknyás hatfalu˝

Közlemények - Batta Attila: Adalékok a népi hiedelemvilág alakjainak ismeretéhez

másik módja volt, amikor a trágya egy részét gödörbe ásták, hogy ott maradjon a rossz. Jól betakarták. Különös figyelmet tulajdonítottak a kicsi vagy furcsa formájú tojásoknak. Ezzel a rontás átvihető vagy átdobható az egyik házból a másikba. Ha valaki ilyen tojást talált, át kellett adnia másnak, vagy eldobnia messzire, hogy minél messzebb kerüljön a rontás a háztól. A boszorkány rontásait rendszerint nem saját alakjában, hanem valamilyen állat: kutya, ló, macska formában, vagy másik ember képében vitte végbe. Ha elvégezte cselekedeteit, füstté válhatott. A boszorkányok az ördöggel cimboráltak. Az ilyen személy házát kerülték, azt mondják, hogy aki átmegy a ház előtt az árkon, az átváltozik, megromlik. Bár magányos Öregemberekre mondták, hogy boszorkányok, mégis szervezett tevékenységet tulajdonítottak nekik. Erre utal egy férfi esete, akit boszorkányos embernek tartottak. Állítólag nála csoportosultak időnként a boszorkányok. Az ilyen alkalmakra hamuból sütött pogácsát nagy mennyiségben. Sokat panaszkodott, hogy nem bír eleget sütni, olyan sokan jönnek hozzá. Ha kevés lesz a pogácsa, akkor a boszorkányok agyonverik, kicsontozzák. Ide kapcsolnám egy másik boszorkányos ember történetét, akit székbe törve találtak a szomszédok. Állítólag valamit rosszul csinált, nem tett a boszorkányok kedvére, ezért nagyon megsanyargatták. A nép hite szerint akárki nem lehetett boszorkány, csak átvétellel vagy tanulással válhatott azzá. A boszorkány addig nem halhatott meg, amíg át nem adta a tudományát. Általában közeli rokonnak kézfogással adta át. Bizonyos tárgyakkal is átvihető a tudomány másra, mint az alábbi elbeszélésben: A kéméndi vásárban egy idegen boszorkány kantárt árult, amelyről azt állította, hogy bármilyen gebe ló megtáltosodik tőle, ha ráteszi. Senki sem vette meg, mert tudták, hogy a kantárral a boszorkányságot is átveszik tőle. Azt is mondják, ha a boszorkány érzi a halálát, akkor átadja kantárját valakinek, s csak azután halhat meg. Annak, aki boszorkány akart lenni, tanulnia kellett. Éjszaka a többi boszorkány bezörgetett az ablakán, és a keresztútra hívták. Itt csoportosan táncoltak, mulatoztak, és a parancsokat is itt adták ki a boszorkányok egymásnak. Itt tanították ki a boszorkányjelölteket is. Tizenháromszor kellett menniük keresztúthoz, mindig máshová, utoljára a temetőbe. Volt olyan, aki a temetőbe nem mert elmenni. Akadt olyan is, aki már előbb abbahagyta a tanulást, de azt üldözték, sanyargatták, kínozták. így járt az is, aki nem akart tovább boszorkány lenni. Ez történt egy ilyen asszonnyal is, akit a hajánál fogva vertek a földhöz a boszorkányok. A jajveszékelésre odarohanó emberek csak azt látták, hogy a szerencsétlen asszony teste verődik a földhöz. A boszorkányok, mint mindig, láthatatlanok voltak. Hiába tanácsolták az emberek, hogy azt kiabálja: „Jézus, Mária segíts!", ő csak azt hajtogatta, hogy: „Nem tudom, nem lehet!" A boszorkányok mindig éjfélkor találkoztak a keresztutakon. Halandó ember nem láthatta őket, csak ricsajukat, vagy a boszorkányszekér csörgőzörgő hangját hallották. Ha a rendes ember éjszakai útra indult, védekezésképpen szenteltvizet vitt magával. Éjfélkor keresztúthoz érve egy bottal nagy kört rajzolt maga köré; akkorát, hogy ha a közepére állt, ne érjék el a boszorkányok. A szenteltvízzel meglocsolta a földet. így megláthatta a boszorkányokat, de nem árulta el őket, mert félt a bosszújuktól. Aki kíváncsi volt arra, hogy ki a boszorkány a faluban, az Luca-széket csinált. Ezt a széket Luca-naptól kezdve készítették karácsony napjáig. Elvitték az éjféli misére. A templomajtóban ráállitak, és bekukucskáltak a kulcslyukon. 128