Új mindenes gyűjtemény 7. 1987 – „Kurtaszoknyás hatfalu˝

Közlemények - Csókás Ferenc: Párválasztás, esküvő és lakodalom Kéménden

szúrta, ós a már fölbontott fejdíszt leemelte, majd egy tányérra helyezte. Ekkor a koszorúslányok levették a vőlegény bokrétáját, s azt is a koszorú mellé helyezték. A menyasszony keresztanyja fölfésülte és kontyba fonta a menyasszony haját. Közben az egyik menyecske megkérdezte: „No, lássuk, elkészítette-e az új ember a kontyfát?" Az nagy büszkén előhúzta a zsebéből azt a kb. 8 cm hosszú, kissé hajlított, örökzöld guruspánágból zsebkéssel faragott pálcikát, ami arra szolgált, hogy az asszonyi hajkontyot megtartsa. Ezt követően az asszonyok énekszó kíséretében elkészítették a természetes hajkontyot, amire még aranyos kontyot is helyeztek (ez utóbbit ügyes kezű asszonyok csinálták keménypapírból, aranyos-gyöngyös díszítésű volt, s lúdtoll segítségével erősítették a természetes kontyhoz). Miután teljes egészében elkészült az új menyecske fejviselete (részletes leírását lásd Méry Margit kötetünkben olvasható dolgozatában!), az egyik fiatal asszony vörösbort vitt be, s azzal megmosta az új menyecske arcát, hogy pirospozsgás legyen az, és jó egészségnek örvendjen. A pohárban megmaradt bort az ifjú embernek kellett meginnia. Az új menyecskének addig nem volt szabad székéről fölállnia, amíg férje meg nem csókolta. Ekkorra azonban már megérkezett a menyasszonyok vendégserege is kállátóba, vagyis az újmenyecske-táncára. Ahol a násznép volt, egy asztalt megterítettek, s arra helyezték a kis zászlócskákkal díszített menyasszonykalácsot, amit az ifjú asszony rokonsága készített. Ebből kínálták meg aztán a vendégeket. A násznagyok és az új ember az asztalnál foglaltak helyet, s a menyasszonyi koszorúra vigyáztak, mert ha azt valaki ellopta volna, akkor csak váltságdíj fejében kapták volna vissza. Barton az is szokás volt, hogy az új menyecskét lopták el, s az ő visszaszerzése is áldomásba került a násznagynak. Miután a vendégsereg kellőképpen elhelyezkedett, a vőfély bevezette az új menyecskét, elmondott egy beköszöntőverset, majd megkezdte a táncot. Ezután a többi vendég is sorra megpörgette az új menyecskét, majd pénzt dobott a koszorú mellé a tányérba vagy az ott elhelyezett szitába. Amikor mindenki táncolt már az ifjú asszonnyal, akkor a vőfély elkiáltotta magát, hogy „eladó az új asszony!" Ha harmadszorra sem akart már vele senki táncolni, akkor a férje fölállt és röviden megtáncoltatta feleségét. Ezt követően az újasszony-tánc közben összeszedett pénzzel, amiből a zenészeknek is adtak, az ifjú pár elvonult. A menyasszony vendégei visszamentek a szülői házhoz, és mindkét helyen hajnalig tartott a múlatás, tánc. Hajnalban a ház előtt, az utcán rőzséből tüzet raktak, amit körbetáncoltak, az új menyecskét átugratták rajta, hogy tűzrőlpattant, ügyes legyen. Miután a hajnaltüze elhamvadt, még egy ráadást mulattak, majd ki-ki hazaballagott. A lakodalom utáni időszak A lakodalom utáni napon a legközelebbi rokonság összejött, hogy segítkezzék a háziaknak mindent elrendezni. A maradék ételekből természetesen ebédet is kaptak, s az is előfordult, hogy estére ismét nótára fakadtak. Az esküvőt követő első vasárnap a menyasszony szülei házánál vendégséget, nászebédet tartottak. Erre meghívták az ifjú pár szűkebb rokonságát. Ugyanezt megismételték egy héttel később az ifjú férj szüleinek házánál is. Ezek az új rokonság összeismerkedésének alkalmai voltak. 117