Új mindenes gyűjtemény 7. 1987 – „Kurtaszoknyás hatfalu˝

Közlemények - Dánielné Matus Erzsébet: Születés, keresztelő Kéménden

Dánielné Matus Erzsébet Születés, keresztelő Kéménden 1. Családtervezés A XX. század első felében a kéméndi családokban általában 5-6 gyerek volt, de - főleg a szegényeknél - előfordult a 10-12 is (a „szegényeknél három soron volt a gyerek"). Volt úgy, hogy évenként jöttek a gyerekek. „Adta az Isten" - természetesnek vették a gyermekáldást, ezért különösebb védekezést sem ismertek ellene. Méhgyűrűt már az 1930-as évben rakattak fel bábaasszonnyal, vagy orvossal, de ez nem volt gyakori eset. Méhkupaknak is nevezték ezt a kis gyűrűt, amely összefogta a méh száját. Azt mondták: „Az okos ember annyit csinál amennyit tud, a buta meg annyit, amennyit bír." „Vót gyerek mingy a. rögtön", ti. a lakodalom után. Egy családban sem tervezték, nem beszéltek róla: „lett, ahogy jött". Volt, ahol két gyerek után azt mondta az asszony az urának, vigyázz!, mert ő nem akart több gyereket. Egy gyerek csak a gazdáknál volt, „de az meg is látszott rajta". Ők azért maradtak az egykénél, hogy a föld (a vagyon) ne osztódjék többfelé. Büszke volt az, akinek csak egy gyereke volt. Általában megszólták az egykét. Ritka is volt az ilyen. „Aki nagyon tudott spekulálni, csak ott volt kevés gyerek", egyébként „az egyik kibújt, má gyütt a másik". Az anyós gyakran szidta a vejét, hogy: „legalább kétévenként legyen, ne évenként". A körülmények, a szegénység okozta problémák ellenére sem volt teher a gyerek. A sokadik gyereknél ugyan elhangzottak megjegyzések: „mit ad neki enni, mibül?". Az első gyereket, „ami mingyá, rögtön sikeredett" - szerelembabának nevezték. Akinek nem volt gyereke, azt mondták: meddő, férfi természetű, csira, magtalan, családtalan. Örökbe nem fogadtak gyereket, a meddő asszony összejárt mindent, hogy segítsenek rajta. Nyitrára a kórházba jártak. 2. Magzatelhajtás Volt olyan adatközlő, aki nem beszélt a magzatelhajtásról. Azt mondta, ő nem tud olyasmiről, hogy lett volna a faluban. Magzatelhajtásra azt mondták: „ěcsinátatta, etették, ěrendezték". Angyalcsinálásnak is nevezték, ami annyit j ellen tett, hogy csak egy angyal lehetett, akinek az életét elvették. Ezt titokban tartották, és bűnnek nevezték. A bábaasszony - akinek ezért fizettek - titokban végezte el, de előfordult az is (a helyi hagyomány két esetet tart számon), ihogy belehalt az asszony. A bábaasszonyt senki sem árulta el, ha mégis kitudódott, az ilyen személyt a törvény üldözte. A magzatelhajtást általában a terhesség két hónapos időszakáig vállalta, de később már nem. „A bábaasszony lefektette hanyatt az asszonyt, pokrócot tett a fara alá, benyúlt a két ujjával és elcsípte a magzat hólyagját." Volt olyan eset is, hogy az asszony „lúdtollúval fölszúrta magát, és addig piszkálta, míg el 94