Új mindenes gyűjtemény 7. 1987 – „Kurtaszoknyás hatfalu˝
Közlemények - Gáspár István: Árucsere Kéménden
A vásárba feljövő gazdák szekéren Kisgyarmatról, Garampáldról, Kiosindről a kéméndi malmokba gabonát hoztak őröltetni. Az őrölnivalót érkezéskor a malomban hagyták, esetleg szekerestül, hogy ne kelljen érte a vásárban helypénzt fizetni, hazafelé pedig megálltak a lisztért. A kéméndi vásárok a környékbeliekkel szemben széles körű szolgáltatásokat nyújtottak. A sok mesterember munkáját felidézve adatközlőim félig tréfásan prostitúciót is emlegetnek: ,,Bőrkereskedís mirigyig vót, lesz is" állítja a mondás. Az egykéző Garam menti kálvinista falvak kényszerű önmegtartóztatásban élő parasztgazdái a jószágot pénzzé téve alkalmat találtak arra is, hogy a nyereség egy részét a közeli városokból leutazó prostituáltak társaságában költsék el. Vándoralakok A kéméndi vásárokat gazdagították jelenlétükkel a vándorárusok és egyéb vándorok, vándoralakok. Ismert és keresett, népszerű alakja volt a vásároknak az olcsójános. Nyakba akasztott kosárból, ponyváról kalendáriumot, énekesfüzeteket, regényeket, apró használati eszközöket: tükröt, fésűt, gombot, kapcsot, szalagokat árult. Olcsójánosból tíz-tizenöt is összeverődött egy vásárban. A monarchia idején hasonló vándorárus volt a Boszniából származó Európa minden országába eljutó bosnyák. Szintén nyakba akasztott kosárral járta a vásárt: bicskát, cigarettatartót, borotvát, ollót stb. árult. Az olcsójánosok hangosan kínálták filléres árujukat. Mindenért dupla árat kértek ugyan, de bő lehetőséget adtak a vevőnek az alkura. Elmaradhatatlan résztvevői voltak a vásároknak a planétások. Fehéregérrel, papagájjal, tengerimalaccal planétát (cédulát) húzattak a sorsukra kíváncsiaknak. „Udvarlója van, húzasson planétát", járta a mondás. Többnyire ugyanis a nagylányok húzattak planétát, a cédulán található szövegből ki-ki kiolvashatta a szerencséjét (lásd ehhez az Adattár planéta-szövegeit). Ha ez nem volt elég valakinek, tenyérjóshoz fordulhatott, a vásárban volt az is. Szerencsét lehetett próbálni zsákbamacskával is. Aki a szerencséjét még közvetlenebb módon akarta próbára tenni, az a nyerők közé ment, ami tiltott dolog volt ugyan, de az „itt a piros, hol a piros" föl-fölhangzott az italos sátrak, vendéglők környéken. A piros bélyeges káryát követve sok gazda pénze elúszott a nyerők, hamiskártyások kezén. Volt rá eset, hogy a vásárba két tehenet fölhajtó parasztgazda elitta, elkártyázta, elmulatta azok árát. A vásárokban meg-megjelent egy-egy gyorsfényképész, vándorfoghúzó, a pozsonyi CIKU-cég vándorgyógyszerésze és a vándor talicskás-köszörűs is. Ismert volt egy köszörűs-kabarés család, akik lakókocsival jöttek a vásárba, és szerszámok köszörülésén kívül tojásért, csöves kukoricáért adatközlőim szerint „olyan semmi dalokat énekeltek". Népszerűek voltak, főleg a gyermekek körében az első köztársaság idején télen is eljáró bábszínházasok. Játékaik hőseire: „Donna Amiára, Don Fülöpre, Don Dzsuanra" ma is emlékeznek az akkori gyerekekből nagyszülőkké éretit kéméndiek. A vásárok idején a faluba közelről-távolról, egyenként és csoportosan koldusok érkeztek. „Az egyik bentről, a másik kívülről íogta a kaput" - emlékezik a szólás eredetére idős adatközlőm. A faluban koldusbíró volt, akinek az idegenből érkező koldus egy féldeci pálinkát fizetett, hogy egy utcát leíektóhasson, vagyis ott koldulhasson. A koldusokra, akik szinte kivétel nélkül értelmi vagy testi fogyatékosok voltak, az idősebbek ma is név szerint emlékeznek, sőt szokásaikra, dalaikra is. A vak klanétos például a „Jézus szíve, szeretlek én" kezdetű dalt énekelte, a csatai Gyönyörű Aíá92
