Új mindenes gyűjtemény 6. 1986

B. Kovács István: Egyházi intézmények-világi közösségek

A kik ezen szerződést alá nem akarják írni s velünk egyet nem akarnak érteni, azok rekesztessenek ki és azoknak közöttünk törvény ne szolgáltassék.' '

6

1 Hogy az itt felsorolt büntetésmódokat alkalmazták, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy még a 18. század végén, só't a 19. század 20-as éveiben is előfordulnak az egyház fegyelmezési gyakorlatában. (A példákat a megfelelő' helyen idézzük majd.) Az 1767—1843 közti több mint hét évtized az egyházi fegyelmezés tekintetében aktívnak mondható. Ez alatt az idő alatt 9 prédikátor működéséről tudunk. Az alábbiakban a jegyzőkönyvekben feljegyzett bűnök fajtáit tekintjük át, figyelmet fordítva az alkalmazott büntetésmódokra, valamint a bűnösök társadalmi hovatartozására. A leggyakoribb bűn minden kétséget kizáróan a káromkodás. Az említett időszakban jóval több mint félszáz alkalommal tárgyalt ilyen esetet a presbitérium. Először 1767-ben került káromkodással vádolt személy a presbitérium elé. Az illetőt a külső széken arra ítélték, hogy ,,Kalodát állyon; a templomból a nép ki oszolván a Kalodamellett 30páltzákat vegyen". A presbitérium pedig „az Isten házában közönséges Ekklesie követésére" ítélte. A büntetés megfelel a Transactio 4. pontja alatt ismertetett határozatnak. 1810-ig a káromkodók büntetése „penitentia tartás". Erre ítéltek pl. 1803-ban egy nemest „Balogon szájából kibocsájtott eget és földet reszkettető fertelmes és mind a Ns. Ekklesiát mind más jó lelkeket botránkoztató káromkodásért ". 1810 után az „iszonyú", „fertelmes", „égre kiáltó" jelzőkkel említett káromkodások leggyakoribb büntetése a pénzbírság, illetve botütés. Az előbbi összege 1—2 Ft volt többnyire, de súlyos káromkodásért 10 Ft-os bírságot is kiszabtak. Botütés esetén 12—15 bot kiszabása az általános, volt azonban eset arra is, hogy súlyos esetben 24 botra büntettek valakit. A botütés, illetve pénzbírság alkalmazása gyakran a bűnös közjogi helyzetétől függött. Már a Transactio is különbséget tesz a káromkodás súlyossága között. Csak megerősíti ezt Lenkey Lajosnak az az adata, melyet egy közelebbről meg nem határozott gömöri egyházközség anyagából idéz: ,,A bűnök neme kisebb, közép, nagyobb, tehát a büntetés is pénzre vagy pálcára a szerint legyen .. ,"

6

2 Ennek alátámasztását látjuk abban az 1824-ben kelt ítéletben, melynek értelmében egy nemest ,,égrekiáltó és Szent háromság személlyéért megkülönböztetett káromló szavaiért" 10 Ft bírság mellett ,,négy napi templomba való járásra, az Istennek és az ekklesiának megkövetésére" ítélnek. Két évre rá megismétlődik ez az eset.

6

3 A büntetés kiszabásánál súlyosbító körülménynek számított, ha visszaeső bűnösről volt szó, ha egyházi tisztségviselő volt az illető, illetve ha a káromkodás más bűnnel (pl. az édesanya tiszteletének meg nem adása, a prédikátor vagy más presbiteriális személy megsértése, botrányos magaviselet stb.) is párosult. Enyhítő körülmény volt viszont, ha az illető először került a presbitérium elé. Ilyen esetben gyakran megelégedtek az intéssel, illetve dorgálással is. A káromkodók között viszonylag sok visszaeső bűnöst találhatni. Egyetlen eset kivételével csak férfiak az elkövetők. A nemesek túlsúlya mintegy háromszoros a paraszti származásúakkal szemben. A káromkodáshoz kapcsolódóan, de mégis külön csoportként tárgyaljuk az egyházi elöljárók (prédikátor, rektor, kurátor, presbiterek) káromlásával, sértegetésével kapcsolatos eseteket. Nyolc alkalommal foglalkozott a presbitérium ilyen esettel. 1786-ban, amiért ,,prédikátor uramat menykő teremtette káromkodásnak nemével megszidta", az illető penitentiát tartott. 1792ben a prédikátor a borsólopáson talált nemes ifjút megkorbácsolta, amiért 88