Új mindenes gyűjtemény 4. 1985

Trugly Sándor: A komáromi avar kori temetők kutatástörténete

öv- és lószerszámveretek, bizánci típusú csatok, lándzsa, vödör vas­abroncsai, valamint edények voltak. A hatodik avar kori temetőrészietet 1977 őszén találták a fent említett lelőhely közelében, attól északnyugatra, a Doprastav vállalat építkezési területén. Az első sírokról Anton Točík tudósított, 2 1 a lelet­mentést Zlata Cilinská végezte 1978-ban. 2 2 A gazdag leletanyagú temetőben 25 sír közül 11 volt lovassír. A temető leggazdagabb sírjai ebben az esetben is a lovassírok voltak, tájolásuk Ny—K-i irányú volt, nagy részüket kirabolták, a sírok egy részében koporsók nyomait figyelték meg. A későavar kori temető legszebb darabjai közé tartoz­nak itt is az erősen aranyozott, poncolt és vésett öv- és lószerszám­veretek, kengyelek, zabiák, sax, edények. Ugyanebben az évben a Kikötői lakótelep fűtőházának alapozási munkálatainál a Gottwald rakparton lovassírt bolygattak meg a mun­kások., A helyszínre érkező Ratimorszky Piroska régész a tönkretett sírból aranyozott öv- és lószerszámvereteket, orsógombot és agyag­edényt mentett meg. 2 3 A sír tájolása DK—ÉNy-i irányú volt, a hely­színen további leletmentést végezni nem lehetett. A nyolcadik avar kori temető 1979-ben került elő a Steiner Gábor Hajógyár kollégiumának csatornázási munkálatainál. 2 4 A temető szintén a város nyugati felében található, a pozsonyi műút bal olda­lán, egy kb. 250 X 200 m-es homokdombon a Duna közelében. Az építésvezető, Töltéssy István leletbejelentése nyomán, március 13-án e sorok írójának sikerült az első megbolygatott lovassírok leleteit összeszedni és megmenteni. Az azonnal megkezdett leletmentés során 1979-ben 18, 1980-ban 42, 1981-ben 20, 1982-ben 4 és 1983-ban 6 sírt sikerült feltárni, összesen tehát 90 sírt (2. kép). 2 5 A sírok közül 28 volt a gazdag lovassír. A sírok tájolása túlnyomórészt ÉNy—DK-i irányú volt, nagy részüket megbolygatták. A halottak egy részét fakoporsó­ban temették el. A sírokból rúd- és dinnyemaggyöngyök, ovális fülbevalók, boglárok, tűtartók, aranyozott öv- és lószerszámveretek, szablyák, sax, lándzsák, nyílcsúcsok, vödrök vasabroncsai és edények kerültek elő. Amint azt a komáromi avar kori temetők áttekintése után láthatjuk, az imént felsorolt temetők sűrűn ékelődnek be a Nagy-Duna és a Vág-Duna által határolt területre, több közülük a Duna közvetlen közelében található. Valamennyi temető kiemelkedő homokdombon fekszik, több esetben csupán pár száz méterre legközelebbi szom­szédjától. A temetők leletanyagának rövid értékelése A komáromi avar kori temetők kutatástörténetének felvázolása után látható, hogy az előkerült nyolc temető döntő többsége későavar kori, s csak a munkásnegyed—akasztó-dombi temető sorolható a koraavar korba. 2 6 A későavar kori temetők közül a szakszerűen feltárt Váradi utcai, a Doprastav-telepi (gadóci) és a hajógyári leletanyaga alapján az avar kor legkésőbbi szakaszából származik: a 8. sz. végéről és a 9. sz. első évtizedeiből. A fent említett temetők sírjainak tájolása két esetben Ny—K-i 42

Next

/
Thumbnails
Contents