Új mindenes gyűjtemény 3. 1984
D.Varga László: Népi halászati eszközök és módok a Latorca halászatában
Egy további babona szerint ha halászni indul az ember, az aszszony ügyesen össze seperte a pitvar földjét, és az ura után hajította a szemetet, miközben azt mondta: „Űgy menjen a hal az emberhez, mint a szemet ment." Az egyik szokást különösen becsben tartották és tisztelték az öreg halászok: ha halászni készültek, előtte „sohasem felejtették el megfogni az asszonynak." Szerintük ennek foganatja is volt, Ugyanis a fiatalokat is így oktatgatták: „Fogd meg az asszonynak, oszt fogol halat." A csicseriek is emlékeznek e babonák, szokások néhány általuk is őrzött változatára. Ha halászni ment a halász, és útközben asszonnyal találkozott, „mondott neki ^gy szépet". Ha férfival találkozott, és annál volt is valami (tárgy), akkor azt mondta: „No, máma lesz valami" (mármint fogás). „Egy tapasztalatot elmondhatok: ha álmodtam, és netalán olyan asszonnyal, aki előtt mán megtérgyeltem, aznap biztos, hogy fogtam halat. Ez nem eccer beigazolódott nálam" — árulta el egyik adatközlőm. Ha olyasvalakivel találkoztak, aikinek a kezében nem volt semmi, azt mondták: „B ... d meg, nem lesz szerencsém!" „Ügy is vót, hogy a mezőrül utánam kiabáltak az asszonyok, hogy hová megyek? Ilyenkor felbőszültem és visszakiátottam, hogy a púpodra, vagy gyere velem, megmutatom" — emlékeztek az egykori halászok. A zétényi adatközlőm csupán egy szokásadattal szolgált: „Régen vót a rojtos (zsidó) kendő, a cices, ebbül egy szálat el kellett lopni valamelyik asszanytul, és rákötöttük a hálóra, hogy legyen szerencse." Összehasonlító áttekintés Mint az eddigiek tanúsítják, a halászok még a XX. században is 'ismerték mindazokat az eszközöket és fogási módokat, amelyek (legalábbis alapelvükben) még az ősközösségi viszonyok között alakultak ki. Változott ugyan — számos tényező hatásának eredőjeként — a halászatnak az élelemszerzésben betöltött szerepe, s anyagában, formájában módosult szinte valamennyi szerszám, a fogási módok alapelve azonban a neolitikum óta változatlan maradt 2 0. A halászat a neolitikum emberének egyik alapvető táplálékszerző tevékenysége volt. A társadalmi és gazdasági fejlődés során azonban éppen a „neolitikus forradalom" eredménye a „zsákmányolásról" a „termelésre" való áttérés. Ezzel párhuzamosan a halászatnak a társadalmi termelésben betöltött szerepe fokozatosan csökkent. 2 1 Annyira azonban mégsem, hogy ahol halfogásra lehetőség kínálkozott, ne használták volna ki élelem szerzésre vagy kiegészítő árutermelésre. Mindez természetesen az adott körülményektől, a természeti környezettől is függött. A mocsaras, lápos, 71
