Új mindenes gyűjtemény 3. 1984

Bogoly János: A Bodrog és a Latorca vidékének természetrajza

szerkezete is, ezért csak az egyedül itt előforduló növényritkaságokat említem. Ezek a területünkön korántsem gyakori őszi kikerics (Colchicum autumnale) és a réti kardvirág (Gladiolus imbricatus). A Vajántói Nagyráska felé vezető országút két oldalán terül el az Alsó-erdő. Domináns fája a gyertyán (Carpinus betulus), a többi a következő: mezei szil (Ulmus carpinifolia), kocsányos tölgy (Quercus robur), mezei juhar (Acer campestre) és nedvesebb helyeken a füzek (Salix alba és S. fragilis). A cserjék közül a veresgyűrű som (Swida sanguinea), a fagyai (Ligustrum vulgare), a feketegyűrű juhar (Acer tataricum), a feketebodza (Sambucus nigra) és a bibircses kecskerágó (Euonymus verrucosus) nő itt. Az aljnövényzetben a már felsorolt közönséges fajok a leggyakoribbak. Az erdő ritkásabb szélein és a rétekre húzódva, tömegesen nő a kipusztulás fenyegette kockásliliom (Fritillaria meleagris §). További érdekes növények a kétlevelű sark virág (Platanthera bifolia §), az erdei angyalgyökér (Angelica silvestris), a sárga gyűszűvirág (Digitalis grandiflora), a mocsári csorbóka (Sonchus palustris) és a borzas orbáncfű (Hypericum hirsutum). Egyébként az utóbbival a Csicser alatti kis erdőcskében is találkoztam. A Bodrog folyó bal partján, Bodrogszentmária és Rad között terül el a Mária-erdő. Leggyakoribb fái a kocsányos tölgy (Quercus robur), a mezei szil (Ulmus carpinifolia) és a mezei juhar (Acer campestre). A szokványos cserjéken kívül említésre méltó a húsos som (Cornus mas §) előfordulása. Mivel ez inkább a száraz, mészköves dombok lakója, valószínű, hogy a magokat a madarak hozták ide a közeli ladmóci karsztvidékről. A gyepszintben leggyakoribbak a közönséges varázslófű (Circaea lutetiana), az erdei szálkaperje (Brachypodium silvaticum), a sötét tüdőfű (Pulmonaria obscura) és az erdei sás (Carex silvatica). Az érdekesebb növények közül említést érdemel a hólyagos sás (Carex vesicaria), a pajzsos veronika (Veronica scutellata), a nyári tőzike (Leucojum aestivum §) és az erdei nenyúl j hozzám (Nolitangere). Ez az erdő egyébként egyetlen lelőhelye a kontyvirágnak (Arum alpinum ssp. pannonica) az egész vizsgált területen. A Tisza jobb partján is van egy kis erdő. Ennek a növényzete nagyon hasonlít az érdekesebb fajok hiánya miatt külön nem tárgyalt, a Latorca és Ondava összefolyásánál fekvő erdőéhez. Mindkettő jellemzője az, hogy teljes egészükben a hullámtérben fekszenek, és nagyon gyakran el vannak árasztva. Az erdő leggyakoribb fái a füzek — a fehér fűz (Salix alba), a kosárkötő fűz (S. viminalis) — és a fekete nyár (Populus nigra). Elszórtan vagy csoportosan előfordul néhány kocsányos tölgy (Quercus robur), enyves éger (Alnus glutinosa) és gyertyán (Carpinus betulus). A cserjeszintet a szokványos fajokon kívül javarészt az említett füzek alkotják. Meglepően szegényes az aljnövényzet. Leggyakrabban süntököt (Echinocystis lobata), hamvas szedret (Rubus caesius) 29