Új mindenes gyűjtemény 3. 1984

Bogoly János: A Bodrog és a Latorca vidékének természetrajza

(Carpinus betulus), esetleg a füzek (Salix sp.) gyakoribbak. A cserjeszinten, csaknem mindenütt, leggyakoribb a veresgyűrű som (Swida sanguinea), utána következik a feketegyűrű juhar (Acer tatari cum) és a galagonyák (Crataegus sp.), valamint a többi cserje. A folyók melletti ártéri erdőkben a talajvíz szintje rendszerint igen közel van a földfelszínhez, sőt igen sok terület egész éven át víz alatt van. Itt mocsárerdők alakultak ki. Az ártéri erdők többsége a Latorca két partján terül el. Legnagyobb területű a Battyáni-erdö a Latorca bal partján. A fák közül ebben az erdőben a kocsányos tölgy (Quercus robur), a gyertyán (Carpinus betulus) és a magyar kőris (Fraxinus angustifolia ssp. pannonica) a leggyakoribb. A többi fa előfordulása szórványos. Ilyenek a mezei juhar (Acer campestre) és a kislevelű hárs (Tilia cordata). A cserjeszinten tömeges a veresgyűrű som (Swida sanguinea), ritkább a kutyabenge (Frangula alnus), a cseregalagonya (Crataegus laevigata), a fagyai (Ligustrum vulgare), a kökény (Prunus spinosa), a kányabangita (Viburnum opulus) és a rekettyefűz (Salix cinerea). A lágyszárú növények közül gyakoriak a pénzlevelű lizinka (Lysimachia nummularia), az erdei gyömbérgyökér (Geum urbanum) és az erdei ibolya (Viola reichenbachiana). Csak alig valamivel ritkábbak pl. az indás infű (Ajuga reptans), az erdei szálkaperje (Brachypodium silvaticum) és a hamvas szeder (Rubus caesius). A ritkább növények közül említésre méltók a következők: kétlevelű sarkvirág (Platanthera bifolia §), tavaszi tőzike (Leucojum vernum §), tegzes tyúkhúr (Gagea spathacea), ritkás sás (Carex remota), hólyagos sás (C. vesicaria), rókasás (C. vulpina), csonkaír (Succisella inflexa) és a bánsági borgyökér (Oenanthe banatica). Az előzőtől csak a Latorca választja el a Szirénfalvi-erdőt. Teljeséggel azonos a fák összetétele, csak a cserjeszint gazdagabb fajokban. A már említetteken kívül előfordul még a csíkos kecskerágó (Euonymus europaea), az egybibés galagonya (Crataegus monogyna), a varjútövis benge (Rhamnus cathartica) és a fehér fűz (Salix alba); A gyepszint összetétele is csaknem megegyezik a Batytyáni-erdeivel, viszont a gyakori növények közé tartozik még a nehézszagú gólyaorr (Geranium robertinum), a borzas repkény (Glechoma hederacea), az árnyékvirág (Maianthemum bifolium), a szagos müge (Galium odoratum) és a közönséges varázslófű (Circaea lutetiana). A ritkább fajok közül külön kiemelésre méltó a pusztulófélben levő tavaszi tőzike, mely itt nagy tömegben fordul elő. A többi közül megemlíteném a kígyónyelvet (Ophioglossum vulgatum). A többi ritka növény jegyzékét megtaláljuk a Battyánierdő ismertetésében. A nagyobb kiterjedésű erdőkhöz tartozik a Latorca jobb partján fekvő Kaposi-erdő is, Nagykapostól délre. A fák összetételében leginkább a Battyáni-erdőre hasonlít, de megtalálható benne a vénic szil (Ulmus effusa) is. A cserjeszinten megtaláljuk az eddig felsorolt erdők összes fafajait. A lágyszárúak közül leggyakoribbak a hamvas szeder (Rubus caesius), az erdei gyömbérgyökér (Geum 27