Új mindenes gyűjtemény 3. 1984
Géczi Lajos: Ung-vidéki gyermekjátékok és mondókák
A kislányok kedvelt játékszere a baba. A baba vázát bepólyált tengericsutából (csutka) vagy fadarabból készítették, amelyre keresztben pálcikát rögzítettek; ez volt a kéz. A ronggyal bepólyált vázat aztán maguk készítette babaruhába öltöztették; ennek megvarrásába olykor a nagymamák is besegítettek. A baba fejét odakötötték vagy -varrták a törzshöz. Az arcra rendszerint szemet, orrot, szájat is festettek. (Mindenütt) Ugyancsak kislányok játékos munkája volt a különböző konyhaés szobadíszek kivágása papírból. Ezek először csak a babaszoba kellékei voltak, azonban 11—12 éves kislányokra már rábízták a konyhai stelázsira kerülő igazi papíralátétek kinyírását is. (Mindenütt) A főzöcskézés fontos kellékei az edények, amelyeket hol agyagból, hol pedig sárból gyúrtak, illetve cserépdarabokból, kidobott edényekből hordtak össze. A főzőcskéhez használt „élelmiszerek": gyümölcs, sóska, csicsóka, akáchüvely és egyéb ehető és nem ehető növények, termények, továbbá homok, sár stb(Mindenütt) Gyermekhang szerek Tengerihegedű (górémuzsika, tengerimuzsika, muzsika, hegedű): A tengeriszár egy ízét a két bütyökkel együtt levágják; ennek két kiemelkedő élét vékonyan felvágják, a bütyköknél vékony fapálcikákkal megemelik a fölvágott szálakat, s kész a kéthúrú hegedű. Vonónak ugyanilyen játékszert készítenek. (Bés, Mokcsakerész, Szirénfalva) Fűzfasíp (ficfasíp): Tavasszal, a nedvkeringés megindulása után készítik. A két rügy közötti ízt közvetlenül a rügynél körülmetélik, majd simára levágják. A vékonyabb végétől kb. 2 cm-re háromszög alakú lyukat metszenek a héjon. Ezután a héjat két tenyerük közt görgetve puhítják, majd óvatosan csavarva lehúzzák a héjat. A héjától megfosztott vessződarabból két rövid dugót vágnak, az egyikből, a „nyelvből" keveset lefaragnak, hogy a levegőt beengedje a sípba. A dugókat visszadugják a síp két végébe. Csináltak kétlyukú sípot is. (Csicser, Iske, Mokcsakerész, Szirénfalva) Vastagabb fűzfagallyról olykor spirális alakban hántják le a héját, ennek egyik végét vastagabbra, másikat vékonyabbra csavarva kürtöt formálnak, tüskével rögzítik, a vékonyabb végébe pedig bedugják a fűzfasípot, s kész a kürt. (Lásd mint fent) Brungó, brüngő, dungó, drungó: Régebben csontdarabot, kb. 10 cm 105