Új mindenes gyűjtemény 2. 1983

Duka Zólyomi Norbert: Fejezetek a himlőoltás történetéből

általánosan elfogadott hideg gyógymód külföldi, elsősorban angol híveit, akik erre csak a század közepén tértek át. Neuhold még egyéb gyógyszereket is felsorol: az enyhítő port, az aranyport, a borostyánt, amelyet meg kell rágni és a betegre lehelni, a fül és száj salétromos ecettel való öblögetését, kámfor juttatását az orrba, toroköblítést kamillával, végül a lencselé ivását, melyet még a századfordulón is ajánlott Huszty Zakariás Teofil. Neuholdnak, aki ennyi féle gyógyszert és gyógymódot közöl a himlő ellen, a himlőoltásra — amelyet Raymann tizenöt esztendővel korábban Magyarországon már sikeresen alkalmazott, sőt védő hatását 1727-ben bebizonyította — csak lekicsinylő szavai vannak: „más efféle haszontalan kérdéseket, példának okáért a himlőnek beoltásáról, akarva kihagytam". A 18. század közepéig Magyarországon (éppúgy, mint máshol) nem terjedt el a himlőoltás. Az orvosok inkább az addigi, részben népi gyógyszerekkel és gyógymódokkal próbálták elejét venni a járványnak. A kifogások és az ellenvetések, valamint az ellene indított ideológiai harc sokáig meggátolta, hogy a himlőoltás alkalmazott orvosi gyógymódként szerepeljen. Fordulat akkor állt be, midőn bevezették az oltást előkészítő kezelést, másrészt olyan intézkedéseket foganatosítottak, amelyek az oltás biztonságát emelték. Az első úttörő lépés Angliában történt: elkülönített himlőoltóintézeteket, „házakat" létesítettek, az elsőt 1746-ban. Lényege az volt, hogy a beoltandókat elkülönítették, és az oltást követő időben, amíg a himlőhelyek nem mutatkoztak, elkülönítésben tartották. A londoni oltási intézet kimutatásai szerint 1771-ig összesen 9268 személyt oltottak be himlő ellen. Hasonló intézményeket fokozatosan más országokban is létesítettek, így Bécsben is, de Magyarország területén a példa nem talált követőkre. A század végén Carl Alois orvos kezdeményezésére alapítottak egy himlőoltó-intézetet a morvaországi Brnóban (Brünn). További újítás volt az előzetes kezelés a himlőoltás elvégzése előtt. Tulajdonképpen csak abból állt, hogy az illetőnek rendezett életmódot írtak elő: bizonyos diétát, friss levegőn való tartózkodást. Az előzetes kezelésnek az volt a célja, hogy az oltandó személyt jó egészségi állapotban tartsák, azaz az akkori humorális, azaz nedvelmélet szerint benne a nedvek helyes arányban oszoljanak meg. Ez az eljárás része volt az újonnan bevezetett „hideg"'gyógymódnak, amelynek népszerűsítése körül különösen az angol Dimsdale és a két Sutton fivér szereztek érdemeket. Más újításokat is bevezettek: oltáskor mélyebb bevágást eszközöltek, hogy nagyobb legyen a váladék kifolyási tere. Ez az elgondolás összefüggött azzal, hogy ebben az időben már nemcsak gyakorlati szempontból nézték az oltást, hanem igyekeztek vele kapcsolatban a himlőnek mint betegségnek lényegére is rájönni. Theodore Sydenham, neves angol orvos hangoztatta azt a felfogást, hogy a ragályos betegségek oka a testben levő káros anyagokban rejlik, ezt az anyagot kell a testből távozásra késztetni. Sydenham általában vonatkoztatta állítását a ragályos betegségekre. T. Lobi, egy másik 46