Új mindenes gyűjtemény 2. 1983

Blaskovics József: Gömör az oszmán-török uralom idején

szerepelnek, az asszonyok és a gyermekek nem, de feltüntették, hogy nős vagy nőtlen férfiakról van-e szó. 4

4 Amikor Verancsics és Teufifenbach Isztambulban a magyar—török határvonal kijelöléséről tárgyaltak, a török fél követelte, hogy a kettős uralom alatt álló területek lakosságát mentesítsék a kefttős adófizetés terhe alól (Verancsics 1576. szeptember 30-án kelt levele). Katona XXII. 703., továbbá XXIV. 456. 4

5 Katona XXV. 36. Ugyanezt követelték maguknak a királyi hatóságok is. 4

6 Szerémi Odescalchi A.: Emlékek Bars vármegye hajdanából. Bp. 1892. 77.; Karácson I.: Török—magyar oklevéltár 1533—1789. Bp. 1914. 241. sz. 4

7 Dejiny Slovenska. Bratislava 1971. 301. szerint a lakosság tekintélyes része a városokban élt akkoriban. 4

8 Hássznak nevezték azokat a városokat vagy birtokokat, amelyeknek évi jövedelme meghaladta a 100 ezer akcsát. Ezek a szultán vagy más magas rangú személyek (vezír, pasa, beglerbég stb.) tulajdonában voltak, vagy pedig vallási, művelődési, jótékonysági intézmények céljait szolgálták (vakf, azaz adományi birtok). 4

9 Az ok inat okait a városi levéltárban őrizték. Ma 207 darab a radványi Állami Levéltárban, 48 a városi levéltárban és 1 a Gömöri Múzeumban van elhelyezve. Elsőként Findura (302.) említette az okleveleket. Szlovák [fordításuk, magyarázatokkal: RS. A következő fejezet erre az anyagra támaszkodik. 5

0 Előfordult, hogy mire a városbíró hazaért, elfelejtette, mit tartalmaz aiz okirat (RS 250. sz.), illetve több okirat átvétele esetén a magyar hátlapjegyzeteket felcserélte (RS 233., 235. sz.). 5

1A rája (többes számban: reája) eredeti jelentése: juh, juhnyáj. Az oszmán birodalomban a dolgozó (rendszerint alantas helyzetű, falusi) nép, jobbágyság. A 17. századig moszlim és keresztény jobbágyokra egyaránt használták, később csak a keresztény jobbágyokat jelölték ezzel a szóval. 5

2 Az oszmán birodalom kezdettől nagy pénzhiányban szenvedett, ezért a török pénzérméken kívül forgalomban voltak a Habsburg-érmék és a megszállt területeken előforduló egyéb idegen vagy régi pénzek is, Az oszmán pénz alapegysége és a legelterjedtebb fizetőeszköz az akcsa (akcse) volt. 1328-tól verték, egy-egy érme 6 karát ezüstöt (1,154 g) tartalmazott. Minősége azonban fokozatosan romlott, a 17. században egy akcsa ezüsttartalma már csak 1 karát volt (ezt hurda akcsának, azaz rossz pénznek nevezték). Európában az akcsát aszpernek vagy oszporának hívták. A 17. században Közép-Európában a legelterjedtebb pénzérme a forint (flórén) volt, ezt 100 pénzre (dénárra) vagy 60 krajcárra osztották. A törökök a forintot 66,66 akcsájávai számolták. Később az egyes pénzverdékben többféle forintot is vertek, ezek értéke és minősége különböző volt. (A rosszabb minőségűek megfeketedtek, innen a török nevük.) A forint mellett a tallér volt a legelterjedtebb fizetőeszköz. Eleinte két és fél forint volt az értéke (oroszlános tallér), a 17. század második felében azonban már csak két forintot adtak érte. Felsőmagyarországon és Erdélyben általánosan elterjedt a poltúra. E lengyel eredetű apró ezüstpénz értéke a 17. században 3 pénz, vagyis 32