Új mindenes gyűjtemény 2. 1983

Méryné Tóth Margit: Tradoskedd hagyományos táncai és táncélete

csekély volt. A háborúból hazatérő emberek pedig a táncélet rendjét már nem újították fel, a hagyományozódás rendje megtörött. A világháborúban a jó táncosok más népek táncait is igyekeztek elsajátítani, amelyeket aztán megpróbáltak bevinni táncrendjükbe, de ennek a bemutatáson kívül nagyobb jelentősége nem volt.

1

2 A világháború után a falu táncaiban és táncéletében változások mentek végbe. A falu értelmiségéhez tartozó tanítók, papok, jegyzők egyre több újat vittek be a falu táncéletébe. A húszas évek után a falubeli jegyzők és tanítók több éven keresztül szüreti bált és felvonulást rendeztek, ami azelőtt soha és azóta is csak ritkán fordult elő. A tanítók színdarabok és kultúrműsorok rendezésével hoztak komolyabb változást a táncéletbe. Az általuk betanított színpadi táncok rövid időn belül az egész faluban elterjedtek, bekerültek a bálok táncrendjébe és a második világháborúig a táncos összejövetelek legkedvesebb táncai voltak (pl. a birkástánc).

1

3 A húszas évek elején (1922-ben) a tánciskola megjelenése avatkozott be radikálisan a falu táncéletébe. Annak ellenére, hogy nem járt minden fiatal tánciskolába (főleg az iparosok és módosabb gazdák gyerekei látogatták), a polgári társastáncokat fokozatosan az egész falu átvette. A polgári eredetű táncanyag tehát nem etnikai, hanem szociális közvetítéssel jutott el ide. A polgári társastáncok elterjedése azt eredményezte, hogy a hagyományos táncok kezdtek kiszorulni a táncrendből, illetőleg időtartamuk megrövidült. Több régebbi eredetű tánc, mint a váskatánc vagy a verbunk, egyre inkább már csak az élet ünnepi megnyilvánulásai idején, lakodalmakkor került elő. Főleg az idősebbek még sokáig táncolták, de a bálokon mind ritkábban, s ha igen, már csak bemutató jelleggel. A mulatságokon a tánciskolás fiatalság lett a hangadó; új táncdivatokat és új táncillemet kezdett terjeszteni. A modern társastáncokat az idősebbek már nem voltak képesek, de nem is akarták megtanulni, így lassan kiszorultak a táncéletből. A fiatalok elsősorban a divatos táncokat akarták megtanulni, vagy a tánciskolában, vagy pedig a bálozó fiataloktól. A tánctanítás tehát nem a legidősebbek feladata volt többé, s ennek az a szomorú tény lett a következménye, hogy a hagyományos népi táncok lassan kiszorultak a táncrendből. Ez természetesen nem egyik napról a másikra történt. A hagyományos népi táncokat még sokáig táncolták, főleg az idősebbek. A táncéletben való részvétel hármas beosztása (gyermekek, ifjak, öregek), amelyben mindhárom korosztálynak megvolt a szerepe, most két táborra szűkült: 1. a modern táncok terjesztőire, 2. a hagyományos formákon nevelődök csoportjára. Ekkor kezdenek megszűnni a fonóházak. Ezt egyrészt a háziipar, illetve a textilipar fejlődésével magyarázhatjuk, de ennél erősebb volt a tánciskolái hatás. A tánctanulás színhelye már nem a fonóház, mert a hagyományos mulatozási, szórakozási formák nem elégítik ki többé a modernebb igényeket. Annak ellenére, hogy a táncéletben beálló törés a harmincas években már jelentős, a második világháborúig a régi hagyományokból sok minden megőrződött. 123