Új mindenes gyűjtemény 2. 1983
Erdélyi Géza: Gömör klasszicista építészete
lizénák keretezik. A déli oldalon lépcsősor vezet az épület nyugati, emeleti részében levő molnárlakásba, amelynek helyiségeit stukkódíszes donga- és teknőboltozat fedi. Tekintettel arra, hogy a malom a Rima folyó közelében épült, a községtől kissé keletre, valószínű, hogy eredetileg vízi meghajtású volt. Kívüle már csak egy hasonló, korabeli malom áll Gömör területén: Pelsőcön, a Sajó partján, ez azonban teljesen átépült. — Jelenleg lakatlan. 42 Vámosbalog — Veľký Blh Kastélya 1725-ben épült egy reneszánsz kori épület fölhasználásával, majd a század végén fokozatosan bővítették, végül 1817-tel kezdődőleg a klasszicizmus követelményei szerint átépítették. Fekvése egyedülállóan szép. A községet észak felől koszorúként ölelő hegy nyugati részén áll, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a hagyomány szerint Hebbien Henrik tervei alapján létrehozott angolparkra, sőt déli irányban a Balog völgyére is. Téglalap alaprajzú, egyemeletes épület; északnyugati főhomlokzatán két, négyablaktengely ritmusú oldal- és háromablak-tengelyű középrizalit van. A középrizalit szélességében az említett átépítés idején árkádos aláhajtó épült, tetején tágas, kőbábos terasszal. A szemlélő figyelmét azonban mégis a rizalit, a négy hatalmas kompozit fejezetes féloszlop köti le. Az ablakok itt félkörívben záródnak, míg a többi egyenes záródású. A közép- és a két oldalrizalit vakolata rusztikázott. A kerti homlokfal az előbbihez hasonló megoldással készült, azzal az eltéréssel, hogy az oldalrizalit kéttengely-szélességű és az aláhajtó terasza fedett, s empire ízlésű timpanonban záródik le. Egészében véve a homlokfalak kiképzése a nagy magyar klasszicista építész, Hild József művészetére utal. Kár, hogy levéltári adatokkal ezt nincs módunkban bizonyítani. Az újabban mintegy 1,5 méterrel feltöltött, a kastély hossztengelyébe épült pincefolyosó egykor alkalmas volt hintók befogadására is. A ma pinceként használt helyiségek lefedése változatos; találunk itt donga- és kolostorboltozatot, de keresztboltozatos helyiségeket is. Valószínű, hogy ez a kastély legrégibb része, s a mai mosókonyha és a pincehelyiségek eredetileg lakószobák, majd istállók voltak. A pincéből lépcsősor vezet a központi lépcsőházba, amelynek falait barokkos hatású kettős féloszlopok tagolják. Az előcsarnokból nyílik a nagy fogadószalon, fölötte azonos méretű, síkmennyezettel fedett hangversenyterem van. Ennek falait jón fejezetes pilaszterek tagolják. A kastély ma szociális otthon. A kastély nyugati szárnyának északi oldalán, egy belső és egy ma befalazott külső bejárattal ellátott kápolnát rendeztek be; ezt megszüntették és átrendezték, amikor a kastélyt szociális otthonná alakították át. A helybeli lakosok szerint e monumentális méretű kastélyból föld alatti folyosó vezetett a közelben álló, ma teljesen romokban heverő középkori várba, melyről 1323-ból hallunk először. 43 Vereskút — Červenaný Az egyetlen megmaradt kis vasolvasztó kemence Gömörben, bár közismert dolog, hogy Gömör területén évszázadokon át több tucat 111