Új mindenes gyűjtemény 1. 1980

Popély Gyula: Bartók Béla hatása a két háború közötti kisebbségi kulturális életünkre ( Részletek egy készülő tanulmányból)

között a következőket írja: „Az én igazi vezéreszmém... a népek testvérré válásának eszméje, a testvérré válásé minden háborúság és minden viszály ellenére. Ezt az eszmét igyekszem — amennyire erőmtől telik — szolgálni zenémben .. ."

2

2 Bartók tehát helyesen ismerte fel, hogy a „magyar nemzet és a magyar haza javát" úgy szolgálja leghatékonyabban és legeredményesebben, ha „a népek testvérré válásának eszméjét" teszi „igazi vezéreszméjévé". Még akkor is, ha ezt a magyar nemzetnek és a körülöttünk élő más nemzeteknek egy jelentős része idegenül és értetlenül fogadja. A korabeli pozsonyi sajtóban azonban soha nem volt észlelhető semmilyen Bartók-ellenes tónus. Még a más tekintetben pesti befolyás alatt álló és politikai téren is pesti érdekeket képviselő, sőt bizonyos anyagi támogatásban részesülő lapok is kezdettől fogva Bartók Béla és Kodály Zoltán mellett foglaltak állást. Mi mással magyarázható ez, mint azzal, hogy „Bartók művészi személyiségének jelentőségével... a Csehszlovákiában élő magyarok java már akkoriban tisztában volt".

2

3 Mezei Gábor zenekritikus például a Híradó zenei rovatában mindig bátran tört lándzsát a két nagy hírű zeneművész, Bartók és Kodály mellett. A november 21-i sikeres matiné is csupa elismerő szót hoz a tollára. Mezei azonban egyúttal élesen, szinte türelmetlenül támadja azokat, akik még mindig nem tudják vagy nem akarják felismerni Bartók és Kodály művészetének mély magyarságát. Szomorúan állapítja meg, hogy Bartók és Kodály eddigi pályájuk során „a legnagyobb ellenállásra magának a magyarságnak körében találtak, azok körében, akik kis látószögű magyarkodásukkal ráfogják Bartókra és Kodályra, hogy hóbortosak és megrontják a magyar zeneművészetet". „Európa már felismerte — folytatja Mezei —, hogy Bartók és Kodály adják az igazi magyar zenekultúrát, és Európa már meghajolt az új magyar zene előtt. Csak otthon vannak még gáncsoskodók. Nem baj. Ha ők jobban tudják, mi az igazi, legyen úgy. Az idő már eddig is Bartókot és Kodályt igazolta, az Idő pedig hatalmasabb úr, mint a gáncsoskodók mind együttvéve"

2

4 — írja Mezei Gábor. Bartókról és Bartók zenéjéről, műveinek sorsáról, visszhangjáról — s ez nem véletlen, sőt jellemző — az állapítható meg, hogy azok — kevés kivétellel — előbb szólaltak meg külföldön, mint Magyarországon, s kedvezőbb fogadtatásra is inkább a polgárosultabb Nyugat-Európa haladóbb közvéleményénél számíthattak. Bartók művészete azonban a kisebbségi sorban élő magyarság köreiben is termő talajra talált. De nemcsak zenéje, hanem az egész bartóki magatartás mintha kisebbségünknek is „vezéreszméjévé" vált volna. A nagy sikerű Bartók—Kodály-matiné után az énekkar felfelé ívelő pályája váratlanul megtört. Dr. Jankovich Marcell, a Toldy Kör elnöke és Németh István László karnagy között már hosszabb ideje lappangó személyi és elvi ellentétek ugyanis 1926 végére nyíltan felszínre törtek, s nézőpontjaik összeegyeztethetetlensége az énekkar létét fenyegette. A két vezető ember kiéleződő nézeteltérései az énekkarban belső válságot idéztek elő. A Toldy Kör elnöke, dr. Jankovich Marcell, a neves pozsonyi ügyvéd, széles látókörű, világlátott, több nyelvet kitűnően beszélő, művelt ember volt, de makacsul ragaszkodott a letűnt úri magyar világ elavult társadalmi konvencióihoz. A Németh István Lászlóval történt összekülönbözéseinek is legtöbbször ez volt az alapindítéka. Németh karnagy ugyanis egyáltalán nem törődött az 119