Tanügyi tanácsadó. Általános tanügyi, pedagógiai, jogi és közigazgatási kézikönyv (Bratislava. s.n., 1929)

III. rész. Az iskolai rendtartásról - A tanító nevelőmunkájának a tanulóifjúság iskolánkívüli magaviseletére való hatása

133 Zárszó. Tanuló ifjak és leányok! Elvárjuk tőletek, hogy azokban az esetekben is, amelyekről e szabályokban nincs szó, mindig rendesen, erkölcsösen és becsületesen fogtok viselkedni és hogy soha semmi olyat nem tesztek, amivel vétenétek az illendőség szabályai és a törvények rendelkezései ellen. Mindig csak jót tegyetek! Hogy mi a jó és mi a rossz, azt megmondja saját lelkiismeretetek. Ha gyakran gondoltok szüleitekre és azokra az egyénekre, akikhez a szeretet, tisz­telet és hála füz benneteket, ez bizonyosan megóv titeket olyan tettektől, amelyekkel beszennyezhetnétek jó neveteket és becsületeteket, minden tisztességes embernek ezt a leg­becsesebb vagyonát. 14. A tanító nevelőmunkájának a tanulóifjúság ískolánkívíilí magaviseletére való hatása. Ismeretek közlése, átültetése által a tanító még nem teljesítette hivatását, — az ifjúságot nevelnie is kell. E téren a tanító munkássága a tanítással legalább is egyenlő értékű legyen. A nevelőmunka tekintetében a tanítóságot ter­helő feladatok közül kiemeljük a kevésbé ismerteket, ame­lyekre azonban a felettes hatóságok — éppen mert kevésbé ismertek és gyakori esetekben elhanyagoltak — rendkívüli súlyt fektetnek, éspedig: 1. A természet védelme. A gyermek veleszületett de­struktív ösztönei, rombolási hajlamai már csecsemőkorban megnyilatkoznak, (játékszerek szétszedése, céltalan rongá­lása stb.) Ezen hajlamnak a későbbi korban is káros kihatásai vannak, a gyermek nem kíméli a természetet, virágokat sza­kít, fűt-fát pusztít. A tanító helyes módszerrel, szeretettel a természet szeretetére, kímélésére és megbecsülésére nevelheti a gyermeket. Évenkint május-június hónapban kirándulás kapcsán megtartandó a „madarak és fák napja", mely alkalom­mal a tanító előadást tartson a madarak és fák hasznáról és azok védelméről, az ifjúság pedig célt szolgáló alkalmi ver­seket adjon elő. A szabad természetben tartandó ünnepélyre a szülők is meghívandók. A madarak és fák napjáról, az ün­nepélyről a tanfelügyelőséghez (lehetőleg fényképfelvételek melléklésével) jelentést kell tenni. (Ref. 24.842/I.-ai éš 56.662/I.-ai 1928. sz. rend.) Nemes és közgazdaságilag is fontos feladatot teljesít a tanító azáltal, ha az ifjúságot — főleg érzelmi úton-módon —

Next

/
Thumbnails
Contents