Selmeczbányaiak emlékkönyve (Budapest, Selmeczbányaiak Egyesülete)

Tassonyi Ernő: A darabont főispán beiktatása

kehes mozdony nem bírta felhúzni a terhet. A vonat csak úgy tudott jó késés után tovább haladni, hogy a katonák lapáttal homokot szórtak a megkent sínekre. A karhatalom, amely állott 420 gyalogosból, 100 csendőrből, 56 huszárból és 24 tisztből, szerencsére minden rendzavarás nélkül vonult be a városba, magával szállítván az egy vasútikocsira való muníciót, amelyet lassan és feltűnni vágyó módon raktározott el a városházán. Az ifjúság egy különítménye megszállta az állomás környékét, hogy a főispánt méltó fogadtatásban részesítse. Azonban jött a hír, hogy a főispánnak Švehla Gyula nem adott a kamaraházban éjjelre szállást. H e g y b án y á n, a kincstári épületben fog meghálni és G a r a m r év felől jön Hegybányára. Egy része az ifjúságnak elindult a hír után és cselekedett. A Garamrévtő I—

H egyban y á i g vezető úton hihetetlen rövid idő alatt négy torlaszt emelt úgy, hogy a sudár fenyőfákat az erdőből az útra döntötte. Az egyik torlaszt épen az úgynevezett richnyavai szorosban emelte, amelyben 48-ban a honvédek verték vissza hősies küzdelem után az ellenség támadását. Szabó Mihály egy szakasz huszártól körülvéve, csakugyan G a ram rév felől jött kocsin Hegybányára. A kocsi hátulsó ülésén foglalt helyet a titkárával. A bakon L or án t csendőrszázados, a későbbi csendőrtábornok ült. A főispán nem tudott a torlaszokon addig áthaladni, amíg a lóról leszállított huszárok a hatalmas szálfákat az útról a mélységbe nem hengergették. Az utolsó előtti torlasz előtt a helyzet teljesen elfajult. A főispán kocsijának lassabban kellett haladni, mert a kísérő huszárok lovának patkói hóval teltek meg; a lovak csúsztak és nem tudtak gyorsan ügetni. Az ifjúság és a hozzá csatlakozott bányász suhancok a menetet körülvették és a kocsiban ülőket szidalmazva lassították az előbbrejutást. Szemtanuk állítása szerint a főispán bundájában meghúzódva, jobbjában pisztolyt szorongatva várta, hogy mikor fogják a kocsijához közelférkőzők tettleg bántalmazni. A menet előtt ökrös szekérrel egy tót fuvaros érkezett a torlaszhoz. Az atyafi rimánkodott, hogy eresszék át a szekerét. A tömeg az ökröket kifogta, megkerülte azokkal az erdőben a torlaszt és a szekeret könnyedén átemelte a ledöntött szálfákon. Az atyafi annyira megrémült ezen a látványon, hogy csak jóféle sligovicával lehetett magához téríteni. Ezután válságos percek következtek. A tömeg megszállta a torlaszt és úgy látszott, el van szánva arra, hogy ellenállásával megakadályozza annak eltávolítását. A főispán kocsija egy hajintásnyira a torlasz előtt megállott. A huszárokat vezető tiszt előlovagolt és távozásra szólította fel a tömeget, amely leabcugolta. A tiszt visszatért a kocsihoz és rövid tanácskozás után 12 huszárral előre lovagolt. A torlasz előtt rövid vezényszó hallatszott és a huszárok kardja fenyegető villanással kirepült a hüvelyéből. A tömeg mozdulatlanul várta a rohamot. Egyszerre felhangzott a Himnusz. A kalapok lekerültek a fejekről. A huszártiszt kemény vonásai mosolyra szelídültek. Kardjával tisztelgett és huszárjaival együtt vigyázz állásban várta be a nemzeti dal eléneklését. Hét huszár leszállott a lováról. Hozzáfogott a torlasz fáinak eltávolításához. Szemrehányással mondották a tömeg felé: A fiatal urak miért kínoznak minket? A huszárok nyugodt magatartása megmentette a helyzetet. Valaki a tömegből kiadta a jelszót: Hegybányára! A tömeg egy része keresztülvágott az erdőn és mire a főispán a kincstári épülethez ért, annak összes ablakait beverte. A főispán és kísérete pokrócokkal beszögezett ablakok mellett töltötte el az éjszakát a decemberi hidegben. A főispáni érkezés részleteinek híre percek alatt elterjedt Selmeczbányán. Végsőkig fokozta az amúgy is elkeseredett hangulatot. A város olyan képet nyújtott, mintha hirtelen bekövetkező földlökéseket várnának. Mindenki az utcán volt. A gyéren megvilágított szűk utcákon kísértetiesen villantak meg itt-ott a négyes csoportokban mozgó csendőrjárőrök szuronyai. Az ifjúság nyugtalanabb része csoportokba verődve, a város különböző helyein fel-felbukkanva nagy lármát csapott. A csendőrség készültsége állandó gyors menetben rohant a zajongó csoportok irányába, azonban a zeg-zúgos utcákon nem tudta utóiérni a lármázókat. Éjfél felé két, állig fölfegyverzett járási őrmester azzal a kéréssel jött hozzánk, hogy hagyjunk már aludni a hónapok óta úton lévő szegény csendőröknek. 93