Selmeczbányaiak emlékkönyve (Budapest, Selmeczbányaiak Egyesülete)

Czobor László: Hetven évvel ezelőtt

Bogya, Babuskáné (ő szállította a misebort a némettemplom számára), Soskó, Szlamka János (a felső majoron), Schajmer, Schultz, Lestyánszky György, Schalát (aki egyszersmind bognár is volt), később Heim és Vnutskó — cégér nélkül ugyan, de jó bort mértek és olcsón. Suszterek voltak: Schuszter (schwarze), Schuszter (hluchi), Linkes, Posch. Mészárosok: Finka, Podhragyay, Száder, Sailer, Schiller (Windschachton). A szabók száma is elég nagy volt. Szábl Gottfried, aki a némettemplom gondnoka is volt. Tőle függött, kinek volt szabad ministrálni az ünnepi nagymisén. Továbbá Halier (jó huszáralak volt), Zlinszky, Linder (később levélhordó), Opecska, akikre még vissza tudok emlékezni. Knaskó szűcs volt. Hozsek és Grillusz kocsikat gyártottak. Hönig, Schmidt és Tandler pipákat. Murgács és Mayer a hozzájuk való pipaszárakat készítették. A Hönig-pipa messze tájon híres volt. Hírneve bejárta Amerikát is. Minő jól lehetett volna ezt a hírnevet kapitalizálni ! De nem tették. Tanuja voltam egyszer annak a jelenetnek, amikor Hönig bácsi megrendelést kapott Amerikából. A küldött rajz szerinti formából egyszerre ötvenezer pipát rendeltek meg nála. „Hát megbolondultak ezek!" Szólt haragjában az öreg úr. „Hiszen én ezt tíz esztendő alatt se tudnám megcsinálni!" Mert hát Hönig-pipához csak azok a szerencsések juthattak, akiknek erős protekciójuk volt. Nagyban és egészben ez volt a helyzet képe és csodák-csodája, hogy emellett az iparosok vagyonilag mégis meggyarapodtak. Pékipart a Baumerth-, Greguss- és Oszwaldt-családok folytattak már akkor is. Az eddig nevezettek közül csak ez a három család maradt meg máig ivadékaiban és a család régi foglalkozása mellett, valamint a Joerges- és a Fizély-család. Ezeknek rapszodikus felsorolása után vájjon kikről emlékezzem még meg? Csak kevesen tudják közülünk, hogy a Pischl-család egy része timármesterséget, másik része kékfestőipart folytatott és, ha emlékezetem nem csal, volt köztük pék is. Kabina szappanos volt, Bránszky és Waltersdorfer könyvet kötöttek szépen. A Fizélycsalád akkor remek lakatos munkát végzett. Ochtendung üveget árult; Ollik, Ekkensperger és Párvy kalapot gyártott; Schmidt rézöntő volt s Zunna is hasonló ipart folytatott, bór ő gravőrmunkát is végzett. Címtábláján lelkiszememmel felpingálva látom most is a keresztbetett két kardot, „Schwertfeger" felírással. Ma sem tudom, mit jelent ez. Hovorka órás, Palinóczy fazekas, Polereczky bádogos, Horák asztalos, Irmler takács volt. Ez utóbbi mellékesen a Priesnitz-kúrát is gyakorolta sikerrel, azoknál, akik páciensei voltak. Volt itt minden mesterség képviselve bőven s valamennyi megélt tisztességesen. Rathgeb kefekötő volt, a Bernhardt-család pedig harangot öntött. Gombkötő is lakott városunkban, neve azonban nem jut eszembe. És nem emlékszem a kötélverőre, valamint a katlanos nevére sem, csupán csak annyit tudok róluk, hogy az alsóutcában laktak. Fotográfusunkat Pschiknek hívták, aki egyben szolga is volt a vegytani laboratóriumban. És hogy senkit, aki memóriámban megmaradt, ki ne felejtsek, ideiktatom még, hogy a borbélymesterséget a Mazúr-család vitte, a kéményseprés jogát a Pancaldycsalád gyakorolta; nyomdája Lorbernek volt, házakat Gecsányi épített, cukrászipart pedig a Stampa- és a Schweizer-cég űzött. És ezzel eljutottam cikkem végére. Ha végigtekintünk ezen a névsoron s összehasonlítjuk a multat a jelennel, azt találjuk, hogy a nevezeit családok ivadékai jórészt nyomtalanul eltűntek városunkból. Legtöbbjének az emléke is teljesen feledésbe merült. Amint az előbb már említettem, tudomásom szerint csak a Baumerth-, Fizély-, Greguss-, Joerges- és Oszvaldt-családok ivadékai élnek még, tisztességgel folytatva azt a mesterséget, melynek atyáik, szorgalmukkal és üzleti szolidságukkal hírnevet és becsülést szereztek. Az örgek elhaltak, utódaik elszármaztak tőlünk. Uj generáció lépett a régi helyébe, új reményekkel, megváltozott világnézetekkel, új aspirációkkal. Ki tagadná: sok minden megváltozott azóta. Csak egy dolog nem fog megváltozni, ameddig egy igaz ember lakik közöttünk: a kegyeletes emlékezés érzése azokra, akik, mint városunk hű polgárai, hazafias érzés tekintetében és honpolgári kötelességteljesítés terén is, követésre méltó jó példával jártak előttünk egykor. . . Szentantali Coburg-kastély. 80