Selmeczbányaiak emlékkönyve (Budapest, Selmeczbányaiak Egyesülete)
Dr. Ertl János: Bevezető
A háború előtti kultúra erőtlenségét, kiélt voltát legjobban igazolja az a körülmény, hogy nem volt ereje megakadályozni magát a világháborút. A világháború és annak minden következménye ezáltal egy természeti folyamattá vált, mely tulajdonképpen a hadviselt emberiség regenerációját vezette be. Ezen természeti folyamatokat az ok és okozati célszerűség törvényei irányítják és ez a folyamat napjainkban minden nemzetnél a fejlődő és hanyatló ember szelekciójának fázisánál tart. Ez alapon a természet már bizonyos mérvű prognózishoz is vezet bennünket, mely szerint azok a nemzetek fognak gyorsabban regenerálódni és a fejlődés útjára lépni, mely nemzetek testében minél előbb jut túlsúlyba a fejlődő elem; tehát amely nemzet mint egy organizmus gyökeresen le fogja győzni betegségét, a parciális degenerációt. A fejlődő és regenerált nemzetek el nem pusztulhatnak, mert a természet törvényei szerint azoknak sorsa a további fejlődés, melyben esetleg még virágzás is vár reájuk. A megújhodott nemzetek csak ép testtel és ép lélekkel léphetnek öntudatosan a fejlődés útjára. A nemzet megújhodása az egyes egyedek testében és lelkében folyik le. A leienkor fejlődő emberének legszebb hivatása, hogy meglássa és megérezze e természeti folyamatok tendenciáit és tudatosan egyengetni tudja azok útját. E készségben rejlik tulajdonképpen manapság az önzetlen hazafiság lényege és annak értéke. A fejlődő ember mindig a természet gyermeke és mint ilyen ösztönösen érzi meg azt a természeti hivatását, hogy az élet folyton tökéletesedő láncolatába belefűzze az új életképes, egészséges láncszemet, mert az élet természeti célja az élet. A jelenkor emberének meg kell érteni azt is, hogy az élet folyton tökéletesedő láncolatában, vagyis a phylogenetikus fejlődésben van az ő sorsa. A phylogerfesis, mint szakadatlan láncolatos fejlődés, egy állandó differenciálódás is, tehát egy folytonos rejtett tökéletesedés. így mindazon élőlény, mely ezen fejlődő életláncolatba van kapcsolva, tulajdonképpen a fejlődés útján halad és mint ilyennek jövője, sorsa is nagyjában determinálva van, mely kellő biológiai biztosítékok mellett nem lehet más, mint úgy az egyénben, mint utódokban a további fejlődés vagy virágzás. A phylogenetikus láncban a természet elvégzi a maga nagy szelekcióját is. Ezen láncolatba csak a fejlődő alkatú ember van befogadva. Mihelyt a szervezet fejlődő jellege megszűnik, a természet ezen láncszemét azonnal kiejti — szelektálja — és így más útra, a dekadencia degeneráció lejtőjére sodorja, hol lassú elhalás vagy utódaiban való kipusztulás vár reá. A fejlődés láncolatából szelektált egyén már csak egyéni onteogenetikus életet él. A szelekció a degeneráció foka szerint testi és szellemi változásokkal is megbélyegzi a degenerálódó egyént. A fejlődő ember bibliai értelemben is az Isten képére termetett ember, a természet gyermeke, ezért ahhoz hasonló becsületes, igazságos, egyenes karakterű, munkájában alkotó, egyedül ő a nemzetfenntartó elem. A szelleme, lelke harmonikus kapcsolatban van egymással és mindezeket erős ösztönszerűségében élő isteni szikra irányítja és gyújtja. A hanyatló degenerálódó embernél a szellem már lefűződött az ösztönszerűség mechanizmusáról és ezzel elszakadt a természettől. Ezért a hanyatló ember tisztán spekulatív szellemi életet él, a magában álló szellem a természettől mindig eltévelyeg. A magában álló szellem egyedüli célja önmaga s egyedüli törekvése a gazdasági hatalom s ezzel a magasrendű fizikai jólét elérése. A spekulatív szellem egy teljesen más embertípust alakít ki, az egocentrikus, spekulatív embert, ki a természettől teljesen elszakad és akit egyedül a sátáni ész vezérel. Ez az ember sokszor parciális zseni is lehet és ezért az ő dekadentív zsenialitását mindig meg kell különböztetnünk a fejlődő ember alkotó zsenialitásától. A parciális zseni, mint hanyatló ember minden munkát, minden ügykört, melyet, ha hangzatosan is betölt, mindig a dekadencia lejtőjére sodor. Ebben az emberben minden hazafias érzés már kihalt, utódaiban élni nem kíván, nincs lelke, nincs Istene. Sátáni eszével a fejlődő ember és minden természeti fejlődés örök ősi ellensége. Mindent a konjunktúra, az egyéni érdek szerint ítél meg és értékel. Hangzatos teóriákkal szellemi fölényre törekszik, hogy magát emberfeletti lénnyé „differenciált érzékű progresszív kultúrlénnyé deklarálja," nyílván azért, hogy jogformát nyerjen a fejlődő ember elnyomására. Ö tehát a fejlődő becsületes ember örök ellensége, de mindig annak munkájából él. 6