Selmeczbányaiak emlékkönyve (Budapest, Selmeczbányaiak Egyesülete)

Történelmi rész - Dr. Fejes Béla: Selmeczbánya története

épületét, melynek ablakai a bűnbánást hirdető új szoborra nyiltak. A város maga választja ugyan bíráját és tanácsát ezután is, sőt Mária Terézia még azt a jogát is elismeri, hogy a kinevezendő bányabíró személyére a kamaragrófnak (ebben a korban: főkamaragrófnak) javaslatot tehessen, azonban a városi tanács hatásköre már csak árnyéka a réginek. Amikor mégegyszer (1725) és utoljára él pallosjogával s lefejezi az aranyművest, akire rábizonyul az aranyhamisítás vádja, szuveréni­tásának ezt a maradékát már nem saját érdekei védelmében alkalmazza, de annak parancsára, aki a város földalatti kincstárának és ezzel ma­gának a városnak kizárólagos ura lett. A bányák — majdnem kivétel nélkül — a kincstár kezén vannak s a régi bányabirtokosok jogosítványaiból csak a bormérés joga maradt fenn, úgyhogy nem azt hívják bányapolgárnak, akinek bányája, hanem akinek kocsmajoga van. Ezt az ősi privilégiumukat a Ringburgerek kocsmatartó utódai császári rendelettel (1718) sietve meg is erősíttetik. Ilyképen a városháza megszűnt képviselője és szócsöve lenni azoknak az érdekeknek, me­lyektől a város léte és virágzása függött. Ezeket az érdekeket immár kizárólagos hatállyal a bécsi központi hatóság (a bécsi pénz és bányaka­mara) és annak kinevezett helybeli közegei gon­dozzák, míg a tanács csupán azokat az osztá­lyokat (az iparos és kereskedő céheket) képvi­seli, amely osztályok a kincstárivá lett bányák megrendelései és a kincstár által fizetett tisztvi­selők és munkástömegek vásárlóképessége által körülhatárolt mezőnyön mozognak. Ez a mezőny a XVIII. században a kincstári bányászat sikerei és a kincstári alkalmazottak számának rohamos emelkedése nyomában tágul ugyan, de evvel a kedvező fejlődéssel párhuzamosan a polgárság egyre többet veszít önállóságából és egyre töb­bet vár a felső hatalom kegyétől. Ekkor lett a sel­meczi lokálpatriótából meggondolás nélküli kor­mánypárti szavazó, mert sorsa és boldogulásá­nak foka és módja a kincstári intézkedéseknek, sőt a kamaraházi nagyurak rokonszenvének, vagy ellenszenvének puszta függvénye volt. A kamaraház pedig ennek a századnak első felé­ben telítve volt feudalismussal és a polgárság amúgy is szerényre szabott jogait a városban lakó, vagy a szomszédos megyei nemesség ja­vára részben közvetlenül, részben a tanácsra gyakorolt döntő befolyása útján még jobban megnyirbálta. Emellett a selmeczi ipart a gyarmatosító oszt­rák politika sohasem engedte kinőni a maga szűk autarkiás kereteiből, úgyhogy a polgárság és a kincstár közötti hatalmi viszony arányszá­maiban javulás sem állhatott elő. II. József csá­szár próbálkozott ugyan a bányatermelés ha­nyatlása idejében gyolcs és csipkeszövési ipar­ágak létesítésével, azonban ezek a kincstári ve­zetés alatt alakult és hamar elhanyatlott iparok is csak a munkanélkül maradt hevérség foglal­koztatását, nem pedig egy önálló polgári rend alakulását szolgálták. Végre a városi tanács, mely valamikor meg­alkotta a selmeczi jogkönyvet s mely utóbb — a prudentes et circumspecti korában — sorra al­kotta a céhszabályzatokat, most saját alkotó elemeivel, a céhekkel szemben is elvesztette ön­kormányzati hatáskörének lényegét: a statutum­alkotás jogát. III. Károlytól kezdve a céhszabály­zatokat már a királyi helytartótanács adja ki a király nevében, míg a tanács csupán a céhek ve­zetését és belső életük felügyeletét, tehát az inferioris és a legkisebb ügyben is a helytartó­tanácshoz fellebbezhető közigazgatást tartja ke­zében a céhbiztosok útján, akiket a belső tanács tagjai közül maga a céh választott. Igy lett a selmeczi jogból a kezdődő etatis­musnak és centralisationak ebben a korszaká­ban túlnyomórészt császári (a bécsi udvari ka­mara által irányított) és királyi (a helytartótanács által alkotott) s csak kisebb részében önkormány­zati jog. Közjogi változások. A külső tanács több évszázados intézményét II. József 1782-ben hatályon kívül helyezte és a Vierundzwanzigerek helyét Selmecz és Bélabánya városok egyesítése után (1788) egy 100 tagú képviselőtestület foglalta el, melybe Selmecz 80, a visszatért társváros pedig 20 képviselőt küldött. Ez a képviselőtestület választotta meg a ta­nácsot s a város tisztviselőit és pedig a bíró mel­lett ezúttal először polgármestert is. Az első sel­meczi polgármestert Zmesskal Gábornak hívták. így vezette be a jozefinusi reform egyrészt a közvetett választást, mely a XIX. század szer­vezeti törvényeibe is átjutott, másrészt a bírói és közigazgatási funkciók első szétválasztását. Míg azonban az 1869. évi későbbi törvény a bírói hatalmat kivette az önkormányzat hatásköréből és a király által kinevezett bírókra bízta, József császár pátense a bíráskodást továbbra is meg­hagyta az önkormányzat első választott tiszt­36

Next

/
Thumbnails
Contents