Selmeczbányaiak emlékkönyve (Budapest, Selmeczbányaiak Egyesülete)

Történelmi rész - Dr. Fejes Béla: Selmeczbánya története

városi dobossal felment a Frauenbergre az Újvár alá. Itt addig verette a dobot és lobogtatta a zászlót, amíg 2000-nél több bányász gyűlt össze körülötte. Ezekkel a fegyveres bányászokkal megrakta az Újvárat és az Óvárat s mindkét erőd ágyúit a kamaraházra irányította. Aztán seregével elhelyezkedett a városház és tót templom körüli Ringen, ahol a városházán a tanács, a templomban pedig az evangélikus főpapok gyűltek össze és követelte a polgári és egyházi vezetőktől, hogy azonnal ostromolják meg és foglalják vissza az evangélikusok részére a német templomot. A tanács, melynek tagjait akkor okosaknak (Prudentes) és körültekintőknek (Circumspect i) nevezték, ostrom helyett folyamodni és instanciázni kívánt, a lutheránus főpapok pedig letérdeltek a hőslelkű mérnök és a nép előtt, Istenre kérvén őket, hogy csillapodjanak le és álljanak el a gonosz ördögnek tetsző tervtől. A mérnök és a nép egy napon és egy éjjen keresztül nem tágított és csak akkor engedtek, amikor látniok kellett, hogy lelkesedésük haszontalan, mert vezetőikben több az okosság és körültekintés, mint a „vagyon és élet feláldozására" irányuló bátorság. Ekkor mondta Koch Mihály a lutheránus lelkészekhez fordulva azokat a prófétai szavakat, hogy „majdan kedves lelkiatyáink is megbánják, ha a sor önökre kerül". Az ellenreformáció diadala. Három év múlva valóban az összes templomok katholikus kézen voltak, tehát a Katalinról elnevezett és a Frauenbergi templom is. Még a városháza melletti Anna kápolnát is elvették az evangélikusoktól, akik templom, paplak és iskola nélkül maradtak, mert papjaikat a pozsonyi törvényszék elé állították, tanítóikat és tanáraikat pedig kiűzték a városból. Azok a lutheránus lelkészek, akik 1669 pünkösdjén térdreesve kérték a népet mérsékletre, számkivetésbe kerültek. Mindkét tanácsot felerészben katholikus polgárokból újonnan választották és katholikus hitű polgár lett Selmecz bírája is. A jezsuita atyák elfoglalták a kórházzá átalakított régi dominikánus zárdát, ahonnan a betegeket a város kitelepítette. Az ellenreformáció befejezte művét s még a hőslelkű és a jezsuita atyákkal lelki bátorságban vetekedő Koch Mihályt is áttérítette a katholikus vallásra. VII. FEJEZET. SELMECZBÁNYA A KURUCHÁBORÚK KORÁBAN. Revíziós kísérletek. A magyar nemzet hősies és tragikus erőfeszítései előbb Thököly, majd Rákóczi Ferenc zászlai alatt a mi történetünk szempontjából voltaképen revíziós kísérletek a közelmúlt fejlődési eredményeinek visszaváltoztatása érdekében. A revízió alá vonni kívánt két fejlődési eredmény: a kamaraház által képviselt királyi közigazgatás győzelme a városháza által vezetett városi önkormányzat felett és a katholikusok hegemóniájának kivívása. A városi önkormányzat térvesztése azonban a kincstári igazgatással szemben törvényszerű folyománya volt annak, hogy a korábban magánkézen levő bányák túlnyomórésze a kincstár tulajdonába ment át s így a városháza már nem a bányapolgárok képviseletét alkotta, hanem főleg azoknak az iparosoknak és kereskedőknek választásából alakult, akik a kincstári üzemek alkalmazottjaiból éltek s akiknek így minden érdekük az őket is tápláló kincstári bányászat virágzásához és terjeszkedéséhez fűződött. Ez a folyamat a nemzeti felkelések idejében is tovább folytatódott és a XVIII. század első évtizedében a bányapolgárság teljes eltűnésével záródott le, úgyhogy a szabadságharcok sikerei sem akaszthatták meg a dolgok szükségszerű fejlődését, hanem legfeljebb személyi és a lényegre ki nem terjedő változások előidézésére voltak alkalmasak. Igy Thököly alatt újra lutheránus és helybeli polgár lett a bányabíró a városi tanács választása alapján, Rákóczi pedig főkamaragrófi címmel a kamaraház vezetésével is selmeczi bizalmasát és hívét, báró Hellenbach Godofrédot bízta meg. Viszont a katholikusok hegemóniájának kivívása egyrészt az ausztriai ház hatalmának, másrészt és pedig nem kevéssé annak is volt tulajdonítható, hogy az evangélikus tanácsbeliek polgári önzése és reálpolitikai józansága válságos időpontokban legyőzte azt a szenvedélyességet, melyet az apáktól örökölt vallás mindenáron való fenntartása kíván. Változást e téren tehát csak akkor lehetett várni, ha a nemzeti mozgalmak legyőzték volna a Habsburgokat, vagy pedig a lutheránusok az elnyomatás hőskorában és a szenvedések iskolájában megszerzik az ellenállóképességet és bátorságot. 33