Selmeczbányaiak emlékkönyve (Budapest, Selmeczbányaiak Egyesülete)

Történelmi rész - Dr. Fejes Béla: Selmeczbánya története

Deák Ferenc ucca a terrasszal szik meg többé a harmadik rend jogai­val és igényt tart a városi önkormány­zatban való részvételre és a város vezetésére. A selmeczi jogkönyvben lefektetett régi alkotmány változáson megy át és többé már nem a tanács váiasztja a bírót és a bírót sem a tanács jelöli ki, hanem ősi szokás szerint még mindig Gyertyaszentelő napján a bírót és tanácsot maga a városi polgárság választja. Az alkotmány azonban most is erő­sen arisztokratikus és a szavazati jog a legmagasabb vagyoni és társadalmi censushoz van kötve. Nagyjában csak azok választanak, akiknek házuk van valamelyik Ringen, vagy pedig céh­mesteri tisztet viselnek valamely céh élén. így a selmeczi választók száma a Mohá­csot követő két században alul marad a 200-as számon. A tizenkét senatorból álló belső városi tanács mellett ebben a korban megalakul a 24 tagból álló külső tanács (Die Vierundzwanzi­g e r), mint a városnak főleg iparosokból és kereskedőkből álló s ugyancsak a censusos pol­gárok által választott parlamentje. Élén a Vor­redner á IL aki a belső tanácsban szavazati jog nélkül képviseli a nagytanács kívánságait. Mi­óta az ellenreformáció megerősödése után a város lakossága felekezetileg megoszlott, a külső tanács két Vorrednert választ és küld a senatusba, egyet a katholikus és egyet az evan­gélikus hitűek közül. A reformáció elterjedésével a selmecziek klasz­szikus műveltségre tettek szert és a Vorredner tisztségét a régi római néptribunról másolták le. Aztán tovább szőtték az analógiák kecses és játszi szövetét és elnevezték alkotmányos facto­raikat római mintára S. P. Sch.-nak, azaz Sena­tus Populusque Schemnitziensisnek. Ilyen aláírás­sal adták ki függő pecséttel ellátott okirataikat is. Populus alatt természetesen nem a népet, ha­nem az alkotmány sáncaiba bevett polgárságot értvén. Harc a városház és kamaraház között. A király pénzügyi érdekeit képviselő kamara ebben a korban már a mai kamaraházban szé­kel. Közte és a városi autonomiát képviselő vá­rosháza között most indul meg a közel 200 éves harc. A két hatóság közötti ellentétnek az volt a kútforrása, hogy Ferdinánd király a selmeczi ka­marahivatalt s épúgy a körmöczi főkamarahiva­talt is az alsóausztriai kamarának, tehát idegen hatóságnak rendelte alá. A bécsi béke óta a ma­gyar törvények egész sora kívánta ennek a visz­szás állapotnak a megszüntetését és a magyar pénzügyi felségjognak helyreállítását, azonban ezek a törvények soha sem lettek végrehajtva, úgy hogy a Mohácsot követő két században Selmecz külföldi pénzügyi hatóságok kormány­zása alatt állott s a selmeczi bányákból befolyó adók felett idegenek rendelkeztek. Idegenek vol­tak a Selmeczre vezényelt kamarai tisztviselők, idegen maga a kamaragróf is és a kamaraház mint egy megszálló idegen hatalom székháza nézett farkasszemet a magyar királyoktól eredő kiváltságaira féltékeny városházával. Túlzás volna azonban minden jóakaratot megtagadni az alsóausztriai kamara itteni kiren­deltségétől, sőt a bányaművelés terén elért ered­mények túlnyomórésze épen azoknak a szakér­tőknek volt köszönhető, akiket az alsóausztriai kamara küldött a magyar bányavidékre. A XVI. század utolsó éveiben Haag Dávid körmöczi főkamaragróf olyan megbecsüléssel vi­seltetett városunk iránt, hogy a körmöczi pénz­verőt is áttelepítette Selmeczre s itt rendezte be azt a Rubigalli családtól megvett városi alsó­majorban, a jelenlegi dohánygyár helyén. A vá­rosnak ez a dicsősége azonban csupán másfél­évig tartott, mert a körmöcziek felháborodása a főkamaragrófot lemondásra, az alsóausztriai kamarát pedig visszavonulásra bírta. 29

Next

/
Thumbnails
Contents