Selmeczbányaiak emlékkönyve (Budapest, Selmeczbányaiak Egyesülete)

Kosáryné Réz Lola: Régi tragédiák

mán viselkedett: szelíd volt, kedves, jóságos, de szigorú és hajthatatlan az igazság mellett. Mert nagyon jól tudta, hogy az ember soha nincs egyedül s a hang, ami kormányozta földi életében, nem holmi idegen ember helyeslő vagy rosszaló szava volt, hanem a lelke mélyén élő halk, de tisztán érthető beszéd. Ott ült fehér, de makacsul göndör hajával, szép nemes arcával, zsinóros atillájában, fényesre kefélt csizmával a lábain. (Mert csizmát tisztítani, azt tudott a vén hajdú, gyönyörűen.) A falon díszes tusrajzzal ékesített, kézzel írott naptár lógott. A bányatisztek ajándéka. Rajta kanyargó szalagon, ékes cifraságok között az évszám: 1879. írásközben felnézett reá, egy pillanatra elgondolkozott. Az jutott az eszébe: annak a sápadt, szőke fiúnak, aki ezt a naptárt rajzolta, valami munkát kellene adni, holmi géprajzot, vagy térképet. Hadd örüljön a kis különkeresetnek. Ezt föl is jegyezte a könyvecskéjében apró ceruzabetűkkel. Aztán visszafordította a tekintetét a munkájára, a tollat újra a tintába ütötte s mintha saját, vagy legkedvesebb gyermekének halálos ítéletét írná, írta, mert ez volt az igazság, a kérlelhetetlen jelentést a minisztériumnak. — ... Az úrvölgyi feltárások legnagyobb része nem vezetett jó eredményre. Ha a Terézés Ferenc-akna között fejtésre méltó helyet nem találunk, akkor az úrvölgyi bányászatnak egész jövője egyedül a károlytárnai feküvágattól függ. Ezen feküvágatnál a váladéklapok oly kedvezőtlenül dőlnek lapos szög alatt a munkás felé, hogy négy hét alatt a vájatvég csak négy méterrel haladt előbbre. Eddig évenként 50—60 ezer forint veszteséggel vitetett a mívelés s ha ez így tart addig, míg a károlytárnai feküvágat a télért eléri 200 öl távolságban, akkor az eddigi gyorsaság mellett 8—10 évig kellene így dolgozni. Fúrógépekkel azonban az eredmény legfeljebb két év alatt elérhető és ha rossznak mutatkozik, az egész bányát és telepet fel kell hagyni . . . . . . Felnézett az öregúr, mert kopogtak az ajtón. Valaki a lábbelijét dörzsölte oda a kitett szőnyegdarabhoz. Csoszogott. A torkát köszörülte. — Szabad! — Igenis, kéremalássan I Ezt a hajdú mondta, aki hosszúra pödört bajusszal, piros nadrágban ott ült az ajtó másik oldalán egy nádfonatú széken és szivarozott. Most kinyitotta az ajtót. — Upre! Valami nagyúri vendég nem jön, az bizonyosnak látszik. De az öreg úr mindenkiben az embert becsülte meg, nem a rangot. Ezért megigazgatta kioldódott nyakkendőiét és felállt az asztal mellől. öreg, hajlotthátú, ráncosképű, agyagosruhájú bányász jött be, meg egy vigyorgó tót suhanc. — Méltóságos úr. . . S kezdte az öreg nagy izgatottsagában a hajlongást azzal a zavarodott és alamuszi alázatos szegényember-mosolygással. A másik öregember eléje jött s kezet nyújtott neki: — Isten hozta, Lauko. Mi újság? A munkás mosolygása megváltozott. Eltűnt belőle a zavar és eltűnt az alamuszi alázatosság is. Felegyenesedett. Oldalt a suhancra pislantott: látja-e, hogy megbecsülik őt itten? — Az az újság, méltóságos úr, hogy ma lett tizenhatives a fiam. S a vállán keresztül odabökött a suhanc felé. — Isten éltesse, — mondta nyugodtan az öregúr, bár sejtette már, hogy valami új gond kerekedik majd ebből a látogatásból. De nem haragudott. Az öreg bányász élesen figyelte az arcát, — tudta ő jól, hogy a másik sejti már a dolgot. Tisztában voltak ők egymással. Nem, nem haragudott az öregúr. Inkább így felelt: — Becsülöm érte, hogy ilyen szépen fel tudta nevelni ezekben a nehéz esztendőkben. — Iparkodtunk, kirem, iparkodtunk, — mondotta az öreg. Aztán elhallgatott. Nehéz esztendők voltak, csakugyan. Nagyot nyelt, mikor arra gondolt, hányszor kértek béremelést... és hányszor nem kaptak. — Hát, Lauko, most, hogy a fiú tizenhatéves, elhozta ide, úgyebár, hogy kenyeret adjunk a kezébe. Bátran kimondta az öregúr, de a szemöldöke összehúzódott. Nem haragosan. Szomorúan. Az öreg Lauko sebesen bólogatni kezdett a fejével. — Igenis, méltóságos úr. Igenis. Hogy kenyeret adjunk neki. Hogy tessik betenni őt a bányához. Mit mást csináljon? Nincs itt más munka sehol. Nem lehet mindenki suszter. Is aki susz121