Selmeczbányaiak emlékkönyve (Budapest, Selmeczbányaiak Egyesülete)

Erőss Rezső: Selmeczbánya erdészetének áttekintő története

pította a bányászati és erdészeti főiskolát, hogy ezzel jutalmazza azt a tizenhat felvidéki várost, melyeket Zsigmond hosszú időre zálogba adott Lengyelországnak. Az erdőnek mindinkább előtérbe lépő fontossága azután magával hozta azt, hogy a kitermelt anyagok számontartása mellett úgy a külső határ, valamint maga az erdőállomány kellő védelemben részesüljön. 1763 körül először a Jezsuita rend végeztetett erdőméréseket, majd külön erre a célra kiküldött bizottság végzett felmérést, valamint erdőbecslést és kimondotta, hogy bányászat céljaira a városi erdő szabad kihasználásán kívül távolabbi, elsősorban pedig a zsarnóczai kincstári erdők kihasználása is szükséges. Ebből a megállapításból folyólag a bizottság, — melyben az összes kincstári, városi és magán bányatársulatok is képviselve vannak, — nincs egységes véleményen, mert az ugyancsak jelenlevő beszterczebányai és liptóújvári erdőmesterek nem írják alá a vonatkozó jegyzőkönyvet, éppen a szomszédos kincstári erdők kihasználására irányuló törekvések miatt. Érdekes maga a követett becslési eljárás is, mely szerint felvettek egy bizonyos területrészt, annak kiterjedését és határát leírták, a közbeeső más mívelési ághoz tartozó területeket hozzávetőleges számítás alapján az egész felvett részből levonva, az így megmaradt területnek csak egy-két holdján végzett próbatarolás útján állapították meg a fa mennyiségét. 1884-ben a város és az erdőkincstár között létrejött egyezség folytán a város maga veszi kezelésbe az erdőket és ettől kezdve az 1879-ik évi erdőtörvény értelmében azokat rendszeres üzemterv alapján kezeli. Aki azonban városának erdeit a mai követelményeknek megfelelő színvonalra emelte és hosszú éveken át a legnagyobb odaadással kezelte, szakszerű módon keresztülvitt erdősítések kapcsán pedig az erdő területét jelentékenyen gyarapította: az Krausz Géza városi erdőmester volt, akit minden oldalról elismert eredményes munkásságban idő előtt bekövetkezett hirtelen halála gátolt csak meg. Ebben az időben fejlődött a bányászati és erdészeti főiskola annyira, hogy a 90-es években már európai hírnévre tett szert. Joggal csodálta meg sok idegen az értékes felszereléseket, gyűjteményeket, valamint a gyönyörű botanikus kertet és a kisiblyei kísérleti telepet. Kisiblyén részesültek a főiskolai hallgatók rendszeres gyakorlati kiképzésben is. Krausz Géza utóda Zólomy Imre erdőmester, aki nagynevű elődje nyomdokán és hozzáméltóan szintén értékes tevékenységet fejt ki mindaddig, míg a világháború után az ellenség megszállása következtében annyi sok mással együtt menekülni volt kénytelen. A trianoni békeparancs, mely hazánk kétharmad részét szakította el az anyaországtól, — a magyar erdészetet sújtotta legjobban, mert hiszen a megmaradt Csonkaország saját szükségletét sem tudja tűzifával, még kevésbbé műfával fedezni. Mi, akik a csonka határon innen maradtunk, fájó szívvel gondolunk vissza Selmeczbányára, mert vele együtt az egész Felvidéknek és a Kárpátoknak erdőborította rengetegeit siratjuk. De nemzeti gyásza mellett a magyar erdészet kegyelettel őrzi Selmecznek az emlékét, amely felejthetetlenül van bevésve mindenki szívébe, aki valaha is ott tartózkodott. Nagykanizsa megyei város kertészete a városnak egyik igen szép, másfél kilométeres utcáján virágokból rakta ki az elszakított magyar városok szomorú névsorát. Ezek között látható Selmeczbánya neve is, amely Pozsony, Kassa és sok más várostársával együtt a nyíló virágok néma nyelvén is azt hirdeti évről-évre, hogy: Lesz még magyar feltámadás! 109