Selmeczbányaiak emlékkönyve (Budapest, Selmeczbányaiak Egyesülete)
Történelmi rész - Dr. Fejes Béla: Selmeczbánya története
kantok, amelyeknek származási ideje egybeesik a római császárság korával. Ez az ásatási lelet tehát kétségtelen bizonyíték amellett, hogy a selmeczi Óhegyen már a rómaiak idejében épült város. Mivel pedig a rómaiak sohasem hódították meg az Északnyugati Kárpátok vidékét, a kvád királyok birodalma pedig a Krisztus után következő három első századon át valóban itt állott a Vág és Ipoly között, ez a város minden valószínűség szerint kvád alapítású lehetett. A kvádok állandó békés, vagy hadi összeköttetésben állottak a Dunántúl (Pannoniában) már otthonos rómaiakkal, velük kereskedést űztek, tőlük hadifoglyokat szereztek, így a római ércpénz behatolt a hegyen épült városba is és lakói római műveltségre mutató edényeket használhattak s a rómaiakéhoz hasonló hamvvedrekbe temetkezhettek. Ez az ősi város a Vöröskút és Mihályakna között elterülő hegytetőn épült a Garam és Ipoly folyók vízválasztóján s középponti fekvésével dominálta azokat a völgyeket, amelyekben manapság öt országút fut a Garam és egy az Ipoly folyó felé. Vannius király alapította-e ezt a várost, „Vaniá"-nak hítták-e valóban s lakói bányászatot üztek-e már, ki tudná megmondani? A kvádokat elűzték a gótok, a gótokat a hunnok s a hunnokat és utódaikat szétszórták a népvándorlás zivatarai. A Krisztust követő IV. század végén a történelem átláthatatlan függönyt bocsát le a mi városunk fölé is, amely függönyön félezeréven át nem lehet keresztül látni. Nem tudjuk tehát, mi történt a függöny mögött s Kachelmannak az a hypothesise, hogy a némettel azonosított kvád városka ötszáz éven keresztül lényegében érintetlenül maradt fenn abban a véres néphullámzásban, amelyben minden megváltozott, aligha találhat hitelre. Szlávok. Amikor 500 év múlva a függöny fellebben, az Északnyugati Kárpátok vidéke a nagy morva birodalomhoz tartozik s ezen a vidéken már legalább 100 év óta szlávok laknak. Ha még állott az a város, melyet a selmeczi Óhegyen a kvádok alapítottak, vagy az ősváros romjain azóta új város alakult, ennek a városnak szlávnak kellett lennie. A népvándorlásnak az az utolsó hulláma tehát, melyet a magyar honfoglalás zár le, hódító útjában itt egy szláv városka kapui elé érkezett. Honfoglalás. Béla király névtelen jegyzője szerint a szláv Zobor ellen küldött magyar seregek Sempthe, Galgóc, Trencsén és Bolondóc várai után Bana várát is elfoglalták. A honfoglalók által elfoglalt Bana várában sokan a mi városunkat sejtik. Ez a feltevés azonban téves, mert Anonymus kifejezetten Vágvölgyi városokat sorol fel s így az utolsó helyen megnevezett Bana vára csak a trencsénmegyei Bán községnek lehet az őse. Emellett a névtelen jegyző adatai egyébként sem hitelesek, mert olyan várakat sorol fel, mint a honfoglalás korából valókat, melyeket több mint 200 esztendővel később Kálmán király alapított. így Kálmán alapította a trencsénmegyei Bana várát is. Anonymus krónikája tehát nem igazolja a mi városunknak a honfoglaló magyarok által való meghódoltatását és eldöntetlenül hagyja a kérdést, vájjon a mi Selmeczünkkel kétségtelenül azonos az a „Bana" város, amelyről a XIII. századbeli okiratok szólnak, állott-e már a honfoglalás idejében s így életkora meghaladja-e Magyarországét? A legrégibb adatok Bana városáról. Két kiindulásra alkalmas hiteles adatunk van. Az első II. Endre király 1217-ből származó okirata, melyben a Hunt-Pázmán nemzetségből eredő Tamás fia Sándor volt királyi pohárnoknak 300 márka ezüstöt adományozott Bana város királyi jövedelmeiből (az u. n. urburából). Ez az adat tehát virágzó ezüstbányászatot tételez fel már a XIII. század elején. A másik hiteles adat szerint IV. Béla király 1239-ben, azaz 2 évvel a tatárjárás előtt, követeket küldött IX. Gergely pápához azzal a kérelemmel, hogy a pápa erősítse meg a király jelöltjét az esztergomi érseki székben. Ebben az előkelő küldöttségben résztvett G i r a r d u s plebanus de Banya is, mint az esztergomi érseki káptalan egyik tagja. Ez az adat viszont mutatja, hogy a tatárjárást közvetlenül megelőző időben a banai plébánia már egyike lehetett a legjobb egyházi javadalmaknak s a plébánia kegyurának, Bana városának kimagasló tekintéllyel kellett bírnia. 9