Rozmaringkoszorú – Szlovákiai magyar tájak népköltészete

Balladák

BALLADÁK 515 Bíró Ferenc Margit nevű lejánya, Kinek az első tizedbe' nincs párja. A Margitot sok legény csalogatta, De még jobban a Kis Imre biztatta, Ne félj, Margit, szívem párja, szeretlek, Jövő ősszel feleségül elveszlek. De Imrének más lány járt az eszébe' Üzenetet küldött Cserepesékhez, Hogy majd eccer el fognak oda menni, Cserép Zsuzsit feleségül elvenni. El is mentek eccer egy szombat este, Már a Zsuzsi a kiskapuba' leste, Egy pár szép szót, forró csókot is adott, Babájának az asztalnál helyt adott. Most már, lányom, menjetek a pap elé, írassátok neveteket nagy könyvbe, Mert ha eztet Bíró Margit megtudja, Zsuzsi lányom örökre elátkozza. Éjfél után egyet ütött az óra, Bíró Margit elindult a kis kútra, Oly szomorú hírt hallott a kis kútnál, Alig tudott hazamenni azután. Alig várta, letegye a korsóját, Üjra elment Kis Imre háza felé, Még be sem ért, csak az ajtót zörgeti, — Hallod, betyár, csak egy szóra gyere ki! Hallom, Imre, hogy te megházasodtál, A szívemre egy nagy bánatot hoztál, Kilenc orvos orvosságját használjad, Nyugvó helyed sehol föl ne találjad. A sír és föld be se vegyen gyomrába, Vessen ki a sírod bal oldalára. Éjfél után kettőt ütött az óra, Bíró Margit elindul a nagy útra, Imre köszönt, de ő el sem fogadta, Hazament, és magát fölakasztotta. 33*