Rozmaringkoszorú – Szlovákiai magyar tájak népköltészete

Mondák és hiedelemtörténetek

370 MONDÁK ÉS HIEDELEMTÖRTÉNETEK 380 mellyel mindenikük el van látva — kiolvassák. Midőn a sárkány előjön, ráülnek, és felemelkednek a felhőbe, azután a sárkányon elmennek Szerecsenországba, s mivel a sárkánynak hideg, jeges húsa vagyon, ezt megölik, és húsát az ottani lakosoknak kimérik, kik ezen húst nyelvök alá teszik, a nagy forróságban megenyhülnek. Mily bőverő és hatalom rejlik a bölcsesség könyvében, mellyel bírnak, mutatja e rövid monda: Egyszer egy parasztember ment az ország útján kétökrös szekerével, és előtalált egy rongyos embert, kinek vállán egy rongyos tarisznya lógott, s ez garaboncás deák volt. A garaboncás megszólítja a parasztot, és kéri, hogy vegye fel őtet a szekerére, mert már nagyon elfáradt. A paraszt felvevé, a garaboncás pedig lőcsre akasztván kopott tarisznyáját, mivel sokat gyalogolt és elfáradt, végigfeküdt a szekérben, és nemsokára elaludt. A paraszt kíváncsi volt, és tudni akarta, mi van a tarisznyában. Fölnyitotta tehát azt, és abban egy öreg rongyos könyvet talált, melyet, mivel a garaboncás már nagyon hunyorgott, kivett és olvasni kezdett. Amint a könyvet kinyitotta, szeme mindjárt egy szón akadt meg, mely így volt megírva: „Fölmegyünk". De alig olvasta ki e szavat a garaboncás könyvéből, az ország útja mindjárt emelkedni kezdett, az ökrök pedig azon mindig föllebb, fejjebb mentek. Már oly magosan voltak, hogy a nap a parasztot és az ökröket égetni kezdette, de a szegény paraszt csak bámult a könyvbe, a szegény párák meg csak mendegéltek a felemelkedett úton. A nap olyan nagyon égetett, hogy végre magát a garaboncás deákot is felsütötte álmából, ki felébredvén a nagy melegségre, elijedt, midőn könyvét a paraszt kezében meglátta. A garaboncás kiragadta a paraszt kezéből, s megfordított benne néhány levelet, aztán pedig azt olvasta ki belőle: „Lemegyünk", erre az út kezdett mindjárt leereszkedni, és csakugyan le is jött egészen a földre. Ekkor a garaboncás deák mondá a parasztnak: „Barátom, ugyan szerencsénk volt, hogy a könyvet odafent be nem csuktad, mert ha ezt azután, hogy kiolvastad belőle a »felmegyünk« szót, becsukod, azonnal lepottyantunk, és ízzé-porrá törtük volna magunkat." Ekkor a garaboncás megköszönte a paraszt szívességét, és másfelé tért. A paraszt pedig megtudván, hogy garaboncás deákot vitt, megfogadta, hogy ha száz esztendeig élne is, soha többé ringy-rongy embert szekerére fel nem vesz, mert az ilyen ördögcimborák közt a szegény ember ártatlanul is veszedelembe keveredik. ím a bűverő, melyet a nép nálunk a garaboncások könyvében rejleni hisz. Dunaszerdahely