Rozmaringkoszorú – Szlovákiai magyar tájak népköltészete

Mesék

MESÉK 341 hoz, annyira gyorsan mennek. Odaértek a pokol kapujához. Az ördögök lekapták az űrt a kocsiról, és hiába könyörgött, beletették a tüzes kemencébe. A szolga elbúcsúzott a gazdától, az meg visszafordult, és — pedig jó gyorsan ment — két hetire ért csak a kalapjához. Mikor hazaért, eladta a sok gabonát, és többé soha szegény nem volt, élt boldogan, míg meg nem halt. Itt a vége, szaladj el véle! Tardoskedd 19 ADJ' ISTEN EGÉSZSÉGÉRE! Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Ez a király olyan hatalmas volt, hogy ha eltüsszentette magát, az egész ország népségének rá kellett mondani: Adj' isten egészségére! Néha, ha náthás volt, nem is lehetett más szót hallani az országban, mint: „Adj' isten egészségére!" Minden ember azt mondta, csak a csillagszemű juhász nem akarta sohase mondani. Megtudta ezt a király, nagyon megharagudott. Maga elébe hívatta a juhászt. Elmegy a juhász, megáll a király előtt, aki pedig trónuson ült, és igen hatalmas volt meg rettenetesen mérges. De akármilyen mérges volt a király, a csillagszemű juhász mégse félt tőle. — Mondd mindjárt: Adj' isten egészségemre! — rivallt rá a király. — Adj' isten egészségemre! — szólt vissza a juhász. — Nekem, nekem, te korhely betyár, te! — lármázott a király. — Nekem, nekem, felséges úr! — felelt amaz. — De nékem, énnékem! — ordított a király, és mérgesen verte a mellét. — Nékem hát, persze hogy énnékem! — mondta megint a juhász, és szelíden verte hozzá a mellét. Már akkor a király nem tudta, mit tegyen mérgében, de beleszólt a hopmester. — Azt mondd, te, tüstént azt mondd: Adj' isten egészségére, felséges uram! Mert ha nem mondod, halál fia vagy. — Nem mondom én addig, míg a királykisasszonyt nekem nem adják — felelt a juhász. A királyleány is ott volt a szobában, király apja mellett ült egy kisebb trónuson, és olyan gyönyörűséges szép volt, akár-