Rozmaringkoszorú – Szlovákiai magyar tájak népköltészete

Mesék

MESÉK 307 egy vén gazdasszony, neki is volt egy lánya, s mindig azt hitte, hogy a király az ő leányát fogja feleségül venni, nem pedig mást. Most látta, hogy számításában csalatkozott, mindenképpen leselkedett a szép királyné élete után. Egyszer történt, hogy a király nem volt itthon, és a királyné egy fiúcskát szült. A vénasszony be tudta magát hízelegni a királynénál, és mindig mellette volt. A királyné ablakja alatt folyt a Duna. Egyszer így szólt az öreg gazdasszony a királynénak: — Jöjjön, szép királyné, ide az ablakba, majd megfésülöm szép aranyhaját! A királyné az ablakhoz ment és leült; a vén banya kezdé fésülni, és mivel a királyné igen gyenge volt, azt mondta a vén banya: — Nézze, szép királyné, minő szép aranyhalacska! A királyné kitekintett az ablakon, a vén banya betaszította a vízbe. De amint a vízbe taszítá, szép fehér kácsa lett, és ott úszkált a többi kácsákkal. A vén banya pedig megírta a királynak, hogy a királyné beleugrott a Dunába. Nagy szomorúsággal tért meg a király. A vén banya annyira tudott hízelegni a királynak, hogy a király elvette az ő leányát. A bárányka minden este felvette Mariska kis fiacskáját szarvacskája közé, és elment a Dunára, s így kiáltott: — Kacskák, kacskák, kacskák, melyik a kisgyermek édesanyja? Akkor előjött egy szép fehér kácsa, megrázkódott, szép aszszonnyá vált, megszoptatta gyermekét és megcsókolá. Egyszer a király kinéz az ablakon, és látja, hogy a bárányka kiviszi a várkapun a kisgyermeket. Megparancsolá az inasnak, hogy menjen utána, hogy hova viszi a bárányka a kisgyermeket. Az inas elbeszélte a királynak, hogy mit látott. A király nem akarta hinni. Másnap este maga ment a bárányka után. Amint látta, hogy a kácsáből asszony lesz, azonnal megismerte Mariskáját, és amint megszoptatta a kisgyermeket, azonnal a király odaugrott, s karjai közé fogta a királynét, és oly erősen tartá, hogy ez sehogyan sem mozdulhatott. Felvitte, és egy szobába zárta, s nagy vendégséget adott, s mikor már az asztalnál ültek, kérdezte a király: — Mit érdemel az olyan személy, aki irigységből egy ártatlan asszonyt vízbe taszít? A vén banya felkel, és azt mondja: — Nem érdemel mást, mint hogy egy hordót ki kell verni 19*