Rozmaringkoszorú – Szlovákiai magyar tájak népköltészete

Mesék

302 MESÉK Itt a szegény ember behányná már a kiszakajtott kenyeret a kemencébe, de megint nincs kenyérhányó lapátja. Átküldi hát a lányát újra, hogy adjék még egy kenyérhányó lapátot kölcsön. Adott is az özvegyasszony, de azt mondta a lánynak: — Mondd meg apádnak, vegyék el engem feleségül, majd lesz kenyérhányó lapátja is. Itt a szegény ember egyet gondolt, elvette az asszonyt feleségül. Lett aztán szénvonó lapátja is, szakajtója is, kenyérhányó lapátja is, de odalett a házi békesség. Mert bizony — ahogy szokott történni a világban — a mostohának csak az édes volt az édes, a mostoha lánynak meg rosszabb dolga volt mellette a senki kutyájánál. Egész álló nap ki se állt a munkából, mégis mindig piszok-mocsok volt a végin. A mostohája örökké sarcolta, örökké rajta járt a nyelve. Ha elment a vásárra, fekete muharkendő, fodros viganó, kamásli járt az édesnek, a mostohának meg koppant a szeme tőle. Egyszer egy vasárnap elmentek mindnyájan a templomba, csak a szegény mostoha maradt otthon. A mostohája összeöntött egy véka lencsét meg egy véka hamut, hogy válogassa ki a lencsét, míg ők a templomban lesznek, mert ha meg nem lesz, majd ezt meg azt teszi vele, nem jól jár. Itt a szegény lány, ahogy magában maradt, elkezdte a nagy sírást-rívást, mi csináljék már ő, mitévő legyék már ő. Ahogy ott rídogál, kezét tördeli, hát egyszer csak megjelenik előtte egy jótevő tündér, azt kérdezi tőle: — Hát neked, édes lányom, mi a bajod, miért rísz olyan keservesen? — Hogyne sírnék, hogyne rínék — azt mondja a lány —, mikor az a gonosz mostohám összeöntött egy véka lencsét, meg egy véka hamut, oszt azt hagyta, hogy válogassam ki belőle, míg ők a templomban lesznek, mert máskülönben végire jár az életemnek. — Sohase búsulj azon olyan nagyon, édes lányom, csak te öltözz fel, oszt eredj a templomba, majd kiválogatom én, míg te odaleszel. Felöltöztette a lányt gyönyörűséges szép ezüstruhába, oszt megmondta neki, hogy majd ha az isteni tiszteletnek vége lesz, ne várja be az éneklés végét, hamarébb jöjjék ki, mint a többiek. Mikor pedig a templom ajtaján kilép, azt mondja magába: ,,Köd előttem, köd utánam, engem senki se lássék!" A lány meg is ígérte, hogy mindent úgy tesz, ahogy a jótevő tündér hagyta. Itt, lelkem teremtette, bemegy a szép lány a templomba az