Rozmaringkoszorú – Szlovákiai magyar tájak népköltészete

Mesék

MESÉK 297 — Még az a tükör hiányzik, amelyből az egész világot megláthatnám. — Ülj rám! Elmegyünk — szólt a tátoš, s elnyargaltak a vén banyához. A herceg most megint úgy köszöntött be, mint először. — Mit akarsz megint, nem elég a madár? — kérdezi a vén banya. — Óh — mond a herceg —, én azt a tükröt szeretném megkapni, amelyben az egész világot meglátom. — Hallod-e, azt még ezerszer nehezebb megkapni, mint a madarat; ezt mindig tizenkét ördög őrzi éjjel-nappal; ez fent áll egy magas hegyen, melyen még ember sohasem volt; hanem ha mégis oly merész vagy, ne ez a kötél és szeg, menj oda, de csak tizenkét órakor, ekkor mindig tíz percet alusznak, ha ez alatt az idő alatt a kezedbe kerítheted, a tied lesz. Megköszönte a fiatal herceg a szívességet, felült a lovára, ment a tükörért, s amint a vén banya mondta, úgy tett, és csakugyan az ördögökkel való nagy küszködések után megkapta a tükröt. Hazatért a két gonosz asszony nagy bánatjára. Nagy örömmel sétálgatott egyszer a kertben a fiatal herceg, meglátja a kertésznét: —- Most már nekem semmi sem hibádzik, ugye? — kérdezi a herceg. — Az igaz, szép hercegecske, van már szép madárkája, megvan az a tükör, melyben az egész világot megláthatja, de most még hibádzik egy szép hercegasszony, pedig más nem illenék egy ilyen szép herceghez, mint a tengeri kisasszony, de ezt ám nehéz megkapni! E szavakra elszomorodott a fiatal herceg, bement a tátosához tanácsot kérni, miként lehetne a tengeri kisasszonyt megkapni? Elmentek a vén banyához. — Mit akarsz ismét? — kérdi a vén banya. — Óh, ne haragudjál, kérlek! — felelt a fiatal herceg. — Kérni jöttem, nem adhatnál tanácsot, miként lehetne megkapni a tengeri kisasszonyt? — No — mondta a vén banya —, ez mindennél a legnehezebb, még eddig aki érte ment, mind otthagyta a fogát, te is úgy fogsz járni. Ne, ez a kilenc vessző és ez az aranyvessző, ezzel csapd meg a tengert, ő azonnal kiugrik, és békákat, kígyókat fog a szájából kihányni, s neked jön, veled fog birkózni, de te szedd össze az erődet, és jól verd meg ezzel a vesszővel, verd mindaddig, míg csak az első bőréből ki nem ugrik; ekkor úgy fog könyörögni, hogy még a kőnek is megesnék a szíve; de te fogd