Rozmaringkoszorú – Szlovákiai magyar tájak népköltészete

Néprajzi gyűjtők nyomában

26 NÉPRAJZI GYŰJTÖK NYOMÁBAN meg kell emlékeznünk Schoen Arnold ipolytoalögi népköltési gyűjteményéről (1911), amely koráiban a legjobbak közé tartozott. Kár, hogy nem akadtak követői sokoldalú érdeklődést tanúsító és jó gyűjtőérzékről tanúskodó munkájának. Vázlatos falumonográfia e korból Novák Józsefé Kisbényről (Néprajzi Értesítő, 1913). Nem áll most szándékunkban sem bibliográfiai áttekintést, sem pedig teljességet megközelítő szakirodalmi szemlét adni, ezért csupán még egy fontos forrást említünk meg. A millenniumi Magyarország egyik nagy kiadói vállalkozása volt a korabeli vármegyék monográfiáinak megírása. A sorozat megjelentetése majdnem húsz évig folyt, de a tervezett köteteknek fele sem látott napvilágot. A kiadottak között azonban megtaláljuk az egykori Nyitra, Pozsony, Győr, Komárom, Esztergom, Bars, Hont, Nógrád, Gömör, Abaúj-Torna és Zemplén vármegyékről szóló köteteket, amelyek mind a szlovákok, mind a szlovákiai magyarság néprajzi múltja tanulmányozásának nagybecsű forrásai. A néprajzi fejezetek szerzői nem néprajzi szakemberek voltak, ezért műveik színvonala változó. Éles szemről és jó néprajzi olvasottságról tanúskodik például a gömöri magyar és szlovák népéletről író Komoróczy Miklós rozsnyói tanár és lapszerkesztő műve. Nem mondhatjuk el ugyanezt az Esztergom megyei néprajzi fejezet szerzőjéről, Móricz Zsigmondról. A pályakezdő író akkor készítette ezt az írást, amikor az országos vállalkozás „monográfia társaság" munkatársa volt. Az első csehszlovák köztársaság idején néhány évi csend után több ágon indult el a néprajzi érdeklődés. A tudományos kutatások és a visszaemlékezések fényében ma már a fiatalabb nemzedékek előtt is ismert, honnan hová vezetett a sarlós ifjúság útja, milyen eredményeket teremtett „etnográfiai szocializmusuk". A Sarló jegyében találkozó ifjúság fontos 'dolognak tudta a néprajzi gyűjtést és a népi kultúra ápolását, azonkívül a falujárások rádöbbentették a fiatalokat a parasztság társadalmi nyomorára, és politikai cselekvését ösztönözték. Csak sajnálhatjuk, hogy az általuk összegyűjtött folklóranyag nagy része elveszett, megsemmisült vagy talán máig íróasztalok mélyén rejtőzik. Csupán néhány kisebb közlemény látott napvilágot szakfolyóiratban. Biztató kezdeményezés volt, és folytatókra is talált az 1927-ben alapított somorjai Csallóközi Múzeum. Nagy kár, hogy ez a gyűjtemény 1945-ben és a következő években szétszóródott. Az 1964ben létesült dunaszerdahelyi múzeum és az 1976-ban megnyílt tájház csupán töredékeit örökölte egykor gazdag anyagának. A somorjai múzeumnak az 1973-tban, idős korban elhunyt Khín Antal volt a lelke, gyarapítója, néprajzi, főleg (halászati gyűjte-