Rozmaringkoszorú – Szlovákiai magyar tájak népköltészete

Néprajzi gyűjtők nyomában

23 NÉPRAJZI GYŰJTÖK NYOMÁBAN Szeder kortársa volt a Tudományos Gyűjteményben szintén cikkező Csaplovics János (1780—1847), akit, akárcsak Bél Mátyást, mind a szlovák, mind a magyar néprajztudomány jeles elődjének tart. De nemcsak e 'két nép, hanem a régi Magyarország többi nemzetisége ás ezt teheti, mert Csaplovics veílük is foglalkozott. A honti Felsőpribélről származott, németül, magyarul és latinul írta munkáit, különös tekintettel a szlovákokra és a szlováklakta vidékekre. Két művét feltétlenül meg kell említenünk. Az egyik, az Ethnographiai Értekezés Magyarországról a Tudományos Gyűjtemény 1822. évfolyamában látott napvilágot. A másik a kétkötetes Gemälde von Ungarn (Pest, 1829). Míg Révay Miklós, Kultsár István és az utánuk jövők kulturális és nyelvi érdeklődésükkel merőben különböztek Bél Mátyás és Berzeviczy törekvéseitől, Csaplovics államismereti írásaival inkább hozzájuk kapcsolódik. Viszont a romantika korában élve nem függetleníthette, nem is akarta kivonni magát ennek a szellemi áramlatnak a hatása alól. A statisztikai adatokra támaszkodva és többek közt a népjellemet (jellegzetes kulturális tulajdonságok és viselkedési módok) is tanulmányozva vált a korszerű etnográfiai leírás előfutárává. Mellette említjük meg ifjabb kortársát, Fényes Eleket (1807— 1876), aki a közgazdasági-statisztikai népismereti irodalom egyik legkimagaslóbb alkotásának szerzője volt. Fényes Elek, miután elvégezte a pozsonyi jogakadémiát, a csallóközi Sárosfán telepedett le. Itt bérelt birtokot és gazdálkodott 1831—1835 között, miközben levelezgetve és utazgatva összegyűjtötte mind a magyar, mind a szlovák néprajzkutatásnak máig becses forrásul szolgáló hatkötetes Magyar Országnak s' a' hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapot i a statisztikai és geographiai tekintetben (Pest, 1836—1841) című művének anyagát. Idősebb kortársa volt a pozsonyi születésű Gaal György [1783— 1855) is, aki bécsi könyvtároskodása idején az ott szolgáló katonáktól összegyűjtötte és német nyelvre fordítva kiadta az első magyar népmesegyűjteményt. A Märchen der Magyaren 1822-ben jelent meg. Mindössze tíz évvel később követte mintáját, a Grimm testvéreik világhírű meséinek megjelenését. Gaal gyűjtői és kiadói munkája pontosan illeszkedik a magyar irodalmi népiesség kibontakozó nagy áramába. Amint azonban nem volt dolgunk az előtte bemutatott jeles személyeket sem koruk minden jellemző törekvésével együtt fölidézni, úgy ezután sem térhetünk ki arra, hogy részletesebben kövessük az egyre szélesebb mederben folyó magyar néprajzi kutatásokat. Ezért kell most nagyobbat lépni előre az időben, Erdély Jánoshoz, a magyar népköltészetről való gondolkodás első jelentős képviselőjéhez, aki egy személyben az első nagy értékű magyar népköltési gyűjtemény megalkotója is