Rozmaringkoszorú – Szlovákiai magyar tájak népköltészete

Bevezetés

9 hogy a szomszédos vidékek inkább hasonlítanak egymáshoz, mint a távolabbiak. így a Csallóköz és a Mátyusjöld népi kultúrája kö­zelebb áll a Szigetközéhez és az Észak-Dunántúléhoz, mint a Bod­rogközéhez, ami viszont sokkal inkább hasonlít a Felső-Tisza vi­dékének kis tájaihoz, pl. a Bereghez, a Tiszaháthoz vagy a Rétköz­höz. A második /kérdés megválaszolása, hogy kik munkáltkodtak a néphagyomány gazdag örökségének megmentésén, sokkal ke­vesebb bevezető magyarázatot kíván. Szerencsés körülmény, hogy területünkhöz a magyar néprajztörténet sok jeles egyénisége kap­csolódik életének vagy munkásságának valamilyen mozzanatával, s ez megkönnyíti az áttekintést. Akadnak iköztük többen, akik mind a szlovák, -mind a magyar népi kultúra vizsgálatában ki­tűntek. A magyar—szlovák kulturális kapcsolatok jeleseiként is számon tartjuk őket. A fentiekből következik, hogy anélkül vész­szűk számba őket, hogy a szlovákiai magyar néprajzi kutatásnak valamiféle külön múltat akarnák teremteni. De az is magától ér­tetődik, hogy az 1918 után következő időszak: a nemzetiségi lét kora önálló fejezete a kutatástörténetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents