Kerekes György: Polgári társadalmunk a 17. században. Schirmer János 1625-1674 kassai kereskedő üzleti könyve alapján (Kassa. Wiko, 1940)

Utószó

Mindenekelőtt a munka és szorgalom, alkotó vágy és képesség, amellyel mindig új és új értékeket termel s ezzel a legfontosabb nemzeti hivatást teljesíti. S ami fő, ezzel senkit sem rövidít meg, mert a pénztőkét bárki akár az egész világpiac felhasználásával gyarapíthatja, akiben megvan az arravalóság. Ellenben a földterület korlátolt, ezt csak elvonni lehet egymástól a különböző érdekek sérelmével. A polgári munka tehát társadalmi kiegyenlítő hatású és közjólét gyarapító. E mellett azért is közjólétemelő és kiegyenlítő hatású, mert egyenesen érdeke minden társadalmi osztály boldogulása, fogyasztó erejének fokozása. S mivel a polgár tudatában van, hogy „mindenkiből él": a társadalom legszélesebb, legváltozatosabb rétegeit egyforma előzékenységgel, jómodorral, megbecsüléssel, szolgálatkészséggel kezeli. Ezzel úttörője a nemesebb emberi együttlétnek. A polgári vagyonok munkából eredtek, munkával gyarapíthatók és tarthatók fenn, innen a polgári gondolkodás egyik legfőbb tulajdonsága a munka megbecsülése, de megbecsülése a munka eredményének is. Innen a fegyelmezettség a költekezésben, a tartozik és követel rovatok egyensúlyban tartása és a kedvező mérlegre törekvés. Ez a realitás óvja meg a könnyelműségtől és pazarlástól. A polgár az állami lét legfőbb pillérének a földmivelő, ipari és kereskedelmi munkát tartja. Meggyőződése, hogy minden egyebet ezek táplálnak. Kell tehát, hogy minden egyéb, rendfenntartó és védő, kultúrális stb. tényező e nemzetgazdasági munkának szolgálatába álljon. Ne ura legyen, hanem előmozdítója és biztosítója, hiszen az ő jóléte is ettől függ. Az egész állami szervezetnek és társadalmi felfogásnak e szellemben kell átalakulnia s főképen a kultúrával a gyakorlati élet munkálóit a maguk ügyeinek intézésére képesíteni, amihez különben is ők értenek a legjobban. A polgári munka józanságot kíván, ezért a polgár a nemesebb élvezetek, a művészetek, iro'dalom barátja és bő-: kezű pártfogója, aminek hatását otthona is mutatja. Otthonának tekinti a polgár városát is, ezért városépítő. Ezért versenyeztek a polgárok és városok egymással mindig a nemes stilusu, művészi becsű köz- és magánépületek emelésében, mindenféle szobrászati, festészeti, ötvösművészeti műkincsek előállításában, amelyek ma is, századok múlva hirdetik a régi polgárság idealizmussal is megtöltött műízlését. A polgári munka folytonos előretörés, versenyzés, újítás, ezért a városok a haladásnak, fejlődésnek hívei, pártfogói, melegágyai, a korszerű intézmények meghonosítói. Az emberbaráti, művészeti, közművelődési törekvéseknek mindig ők a legbőkezűbb és legkészségesebb támogatói. Csak a képzett polgár képes az egyre fokozódó világver282