Kerekes György: Polgári társadalmunk a 17. században. Schirmer János 1625-1674 kassai kereskedő üzleti könyve alapján (Kassa. Wiko, 1940)

Schirmer János személyi ügyei - Schirmer a városi szabadság védelmében - Homonnai Drugeth György kassai főkapitány megfenyegeti a rendet tartó tanácsot

tisztek és még a közkatonák is a császári-királyt érezve hátuk megett fölényben gondolták magukat, basáskodtak a városok fölött. Nemcsak a polgárokkal, de a hatóságokkal is szembe­szálltak s mindenféle kihágást és erőszakoskodást követtek el. Ennek némi magyarázatául szolgál, hogy a zsoldot nagyon rendetlenül kapták s kaszárnyák hiányában magánházaknál voltak elhelyezve. Szemléltetésül álljanak itt Kassa város egykorú jegyző­könyveiből az alábbi panaszok, amelyek a városi tanácsot, benne Schirmert is, továbbá a választott községet, communi­tást, sőt a fekete községet is minduntalan foglalkoztatták. Ez­időben (1660-ban) Drugeth György generális volt a kassai fő­kapitány s az itteni helyőrség főparancsnoka. A városi jegy­zőkönyv szerint a generális szolgái (katonái) éjjel mezítelen karddal járnak, rútul szitkozódnak és fenyegetőznek. Két éj­szakán át lövöldtöztek az utcákon. A város jószágait dúlják. A hallatlan casus és a gyilkosságok sűrű volta napról-napra terjed. A gyilkosság őnagysága szolgái által halmozva esik, nem elég a város hites szolgájának ártatlan vére hullása, de nemrég a nemes község (a városi közgyűlés, communitás) tagját s közhivatalnokát, strázsamesterét is minden érdeme kívül (anélkül, hogy rászolgált volna) szintén megölték. Többször küldöttek őnagyságához, a generálishoz köve­teket, de semmi elégtételt nem adott. Mikor azt kérték, hogy a gyilkosokat fogassa el, azt felelte, hogy nem disznópászto­rok az ő szolgái, hanem nemes ember gyermekei. Meg is fe­nyegette a tribunust, népszószólót (Varjassy Nyereggyártó Andrást) mondván: ne tegyetek fel velem, mert bizony én is felteszek veletek s élek az authoritásommal, hatalmammal. Meg is állapítja a tanács, hogy őnagysága, mint summus ma­gistratus, legfelsőbb hatóság egyáltalán pártját fogja a neme­seknek. 5 4) Hogy pedig e nemes katonatiszti személyek közül néme­lyek hogy viselkedtek, erre nézve álljon itt példakép Kállay bíró uramnak ez előterjesztése: Minemű rút, hallatlan és felet­tébb való dolgokat kezdjen cselekedni városunkban Semsey György uram, hogy nemcsak alá és fel szánkázik, az utcá­kon sípoltatván magát majd éjfélig, az mint az minap csele­kedett, hanem ujabban az elmúlt éjjel dorbézolván házánál sokadmagával nem csak sípoltatta magát,, de ablakját meg­nyittatván éjfélkor kifeküdtenek. Ríkottanak és ujogattanak annyira, hogy aki hallotta, iszonkodhatott benne. Ezt soha sem generálisok, sem vicegenerálisok nem cselekedték. Én éccaka nem akartam lármát indítani, de hogy hallgatásban le­5 4) A bíró előterjesztése a városi szenátushoz, a tribunus plebishez, népszószólóhoz s a communításhoz, választott közgyűléshez. 1661. jún. 18. 98

Next

/
Thumbnails
Contents