Szalatnai Rezső: Petőfi Pozsonyban (Bratislava. Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, 1954)

tének minden szavát. Ha a „Távolból" arcának tragikus szépségű vonásait mutatja, ez a két vers a Petőfi-természet hirtelen fordulására vall. Tüstént kacajjal szárítja könnyét, de olyan kacajjal, amelytől megremegnek a palotákban. A kor divatos hőse, a betyár, nem lázadhat fel indulatosabban, mint ez a megalázott szív. Mindent látott Pozsonyban? Mindent! Rákérdezhetik a szemek, kit látnak. „Pedig ha rám ismernének, Legalább is felkötnének." Tudják-e már, ki járkált ott köztük a Sétatéren és a színigazgatónál, Záborszkynál és a vendéglőknél? Nem kesereg többé. Odavágja a betyár-szót. Illyés Gyula találó elemzést írt a két versről: „ ... mintha ennek a versnek (a „Ki vagyok én?"-ről van szó) az első szakasza nagyon is annak a lakástalan pozsonyi ifjúnak vívódását hirdetné. A hirtelen elevenséggel és szépséggel kiugró ,nyerges lovam messze legeľ , mintha csak ezért szökne elő, hogy a költővel oly területre száguldjon, ahol az teljes szabadsággal beszélhet; a pányva nem a lóról, hanem a szívről oldódik le".

7

0 Nevezetes adat: az első betyárdal Pozsonyban született 1843. májusában. S a másik: „Én egy nagyot káromkodom, úgy csillapul a haragom". A nélkülözés nem kétségbeeséssel, hanem daccal tölti el, daccal és gúnnyal. A sírásra álló szájból hirtelen a leghatásosabb szó röpül ki, nyers, de könnyítő. A helyzethez illő a megoldás. „A tekintet kihívóan s gúnnyal villan fölfelé" — mondja 111 y é s.

7

1 Pozsony tehát nem töri meg a költőt, hanem felrázza és szembeállítja a világgal, összeszedi minden 80