Szalatnai Rezső: Petőfi Pozsonyban (Bratislava. Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, 1954)

setében, látta Petőfit nyomorogni. Ami az ifjú költőnek rendezettséget jelentett, a mohorai földbirtokosfiú szemében azonos volt a nyomorral. Bár el kell hinnünk, hogy a líceum diákjai, mint Mauks is, tudtak a költő májusi lakástalanságáról s láthatták a rongyokban jönni-menni. Különben ritkán volt a költő otthon. Már reggel Záborszkyhoz sietett, este pedig a színházban sündörgött, ahová ingyen léphetett be, hisz még mindig társuknak számították a színészek; járhatott a színfalak mögött, szólhatott kartársi kedvességgel a szereplőkhöz. Ebben a három hétben lehetett gyakoribb látogatója a „Hollingernek" is. Lisznyay nem hagyta el egy napra sem. Büszkélkedve mutogatja a pozsonyi írói világnak. Most hát a költő ismerkedik a napos oldal birtoklóival, a divatos öltözetű, szagos uracsokkal. Májusban megjelent költeményei névjegyként járnak előtte. Nemzedéke tagjainak Lisznyay mutatja be a szalonokban a kor édeskés nyelvén: — Petőfi Sándor poéta pajtásunk, aki a fáin verseket írja. Elképzelhetjük a költő viszolygását. Nem is szövődik ott barátság. B e r e c z Károly visszaemlékezéseiből világos, hogy csak Pesten, a „Pilvaxban" tegeződött össze a költővel.

8

4 Holott Berecz azokhoz tartozik, akik a költő mellett állnak. Ne csodálkozzunk hát azon, ami Pompéry és Kuthy esetében történt. P o m p é r y János, a korszerű tárcák írója, a szokásos mondattal fogadja: — Örülök, van szerencsém. 88