Szalatnai Rezső: Petőfi Pozsonyban (Bratislava. Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, 1954)

mészetet. A volt diák valóban nem gondol arra, hogy megváljon az élettől. „Kipróbált két csikaján" halad tovább Győrbe. Ahol épp oly hiábavalóan tudakozódik a magyar színtársulat után, mint Pozsonyban. Állás ott sincs. Tervei füstbe mennek. Fogja magát, hajóra száll, Pestre utazik, onnan legyalogol a szülői házba, Dunavecsére. De alig melegszik meg az anyai karok közt, felruccan Selmecbányára a hiányzó elbocsátó bizonyítványáért, s háromnapi pihenés után megint vissza Pestre. Pestről ide-oda cikázva lefut a Balatonhoz, elkerül Veszprémbe, Pécsre, Ozorára, Szigetvárra, Mohácsra: egy vándorszínész társulat tagja. Mohácson gondol egyet s faképnél hagyja az ekhózó társaságot. Saját bevallása szerint egyenesen Pozsonynak tart. Sümegen, Szombathelyen keresztül Sopronba érkezik. Soproni feljegyzések szerint, mintha kissé tétovázna, maradjon-e ott? Talán órákat adhatna, de nem akad tanítvány. Hiába kutat a diákok legismertebb szálláshelyein, volt osztálytársai már szétszéledtek, senki sincs közülük Berzsenyi városában. Föl, Pozsonyba! 1841 nyárutóján, szeptember derekán, érkezik az ősi koronázóvárosba. Ezúttal a tavasszal leszavazott csoport vendége, az Apácapályán lakik Neumann Károlyéknál. Ferenczi Zoltán gondos számítását elfogadhatjuk: a költő ekkor október közepéig tartózkodik Pozsonyban. Mondják, szeretett volna ismét beülni az iskolapadba. Látta, mennyire bánkódott az apja, hogy nem fejezte be gimnáziumi tanulmányait. Lehet, hogy gondolt erre a költő, de nem tette meg. Csak pajtásai vonulnak be az iskolába, ő a kapunál 34